Infostart.hu
eur:
364.31
usd:
324.71
bux:
145610.97
2026. november 5. csütörtök Imre
Nyitókép: Facebook/BRFK

Rendőrök elől menekülő sofőr ütközött egy taxival a Blahán - videó

Közúti ellenőrzés elől menekülni próbáló sofőr balesetet okozott a Blaha Lujza téren július 11-én éjszaka, majd gyalogosan menekült tovább, sikertelenül.

A rendőrök a Nyugati térnél akarták megállítani az autót, amelynek vezetője le is parkolt, majd váratlanul gázt adott és nagy sebességgel elhajtott. A járőrök azonnal a nyomába eredtek, a hajszának pedig a Rákóczi úton, a Blaha Lujza térnél lett vége, amikor nagy sebességgel ütközött egy taxival. A járműben hárman ültek, akik az ütközés után elmenekültek, de nem jutottak messzire. A 28 éves R. Györgyöt a Blaha Lujza téren, míg két utasát a Rákóczi úton fogták el - számolt be az esetről a BRFK a Facebook-oldalán.

Az üldözésőrlés és az ütközésről is videót tett közzé a Budapesti Rendőr-főkapitányság:

A rendőrök átkutatták a járművet, amelyben kábítószergyanús anyagot találtak, ezért mindhárom férfit – R. Györgyöt, valamint a 36 éves B. Artúrt és T. Józsefet – előállították és mintavételre kötelezték. A sofőrről kiderült: korábban már eltiltották a járművezetéstől, és volt dolga a hatóságokkal ittas, illetve bódult vezetés miatt is.

A nyomozók R. Györgyöt közúti veszélyeztetés, segítségnyújtás elmulasztása és kábítószer birtoklásának megalapozott gyanúja miatt hallgatták ki, míg társait kábítószer birtoklása és segítségnyújtás elmulasztása miatt. Mindhárom férfit őrizetbe vették, letartóztatásukat pedig a bíróság elrendelte.

Címlapról ajánljuk
Péterfalvi Attila: kártérítés járhat Lezsák Sándornak

Péterfalvi Attila: kártérítés járhat Lezsák Sándornak

A Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság (NAIH) elnöke szerint az csak a minimum, hogy az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltára kivizsgálja az ügyet, amelynek nyomán Lezsák Sándor neve tévesen szerepelt a most nyilvánosságra hozott ügynöknévsorban, de további jogkövetkezményei is lehetnek a hibának.

Magyarics Tamás a félidős választásokról: eddig tartott a trumpizmus?

Magyarics Tamás külpolitikai szakértő szerint bár Donald Trump Make America Great Again-politikája alapvetően sikeres volt, mégis elpártoltak tőle a latinok és a feketék, véget érhetett a „trumpi koalíció kora” – erről beszélt az InfoRádió Aréna című műsorában az Eötvös Loránd Tudományegyetem emeritus professzora.
inforadio
ARÉNA
2026.11.05. csütörtök, 18:00
Sári Zsolt
a Társadalmi Kapcsolatokért és Kultúráért Felelős Minisztérium Közgyűjteményekért és Örökségvédelemért felelős államtitkára
Összeomlott a dízelalku, jön a szuperhatalmi csúcstalálkozó - Híreink az orosz-ukrán háborúról csütörtökön

Összeomlott a dízelalku, jön a szuperhatalmi csúcstalálkozó - Híreink az orosz-ukrán háborúról csütörtökön

A demokrata többségú Kongresszus Donald Trump elnök ellenállása mellett is újraindíthatja a fegyverszállítmányokat Ukrajnának. Alakul a Putyin-Trump-Hszi csúcstalálkozó, közben Amerika is tárgyal Ukrajnával és dolgoznak egy újfajta biztonsági rendszer kialakításán. A donyecki fronton a helyzet alig változott érdemben az elmúlt napokban, Harkivben Kupjanszkot, Zaporizzsjában Ternuvatyét szorongatják az oroszok. Az orosz-amerikai dízelalku összeomlott: az orosz szállítmányok nem kötnek ki Amerikában. Cikkünk folyamatosan frissül az orosz-ukrán háború csütörtöki eseményeivel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×