Infostart.hu
eur:
363.27
usd:
326.03
bux:
143453.78
2026. november 7. szombat Rezső
Nyitókép: Pixabay

Nyolc évre ítélték a dominikai magyar csalót

Nyolc év börtönre ítélte a Fővárosi törvényszék kedden, nem jogerősen azt a férfit, aki Dominikán élve csalárd módon szerzett pénzt mások bankszámláiról - közölte a bíróság közleményben.

Az elsőfokú ítélet szerint az életvitelszerűen a Dominikai Köztársaságban tartózkodó férfi magyarországi sértettek sérelmére, álneveket használva, internet, illetve telekommunikációs eszközök felhasználásával végrehajtott vagyon elleni bűncselekményekből tartotta fenn magát. A vádlott bűntársai közreműködésével az általa közzétett állás-, illetve ingatlanhirdetésekre jelentkezők bankszámláin lévő pénzösszegeket szerezte meg csalárd módon. A sértettektől kicsalt és a különböző "eredetleplező tranzakciókkal" nyomon követhetetlenné vált összegeket a saját céljaira használta.

A vádlott tagadta bűnösségét, ám a bíróság többek között okirati bizonyítékokkal alátámasztott sértetti és tanúvallomások, és szakértői vélemények alapján megállapította bűnösségét többek között folytatólagosan elkövetett pénzmosás, különösen nagy kárt okozó bűnszövetségben és üzletszerűen információs rendszer felhasználásával elkövetett csalás, közokirat-hamisítás, valamint hamis magánokirat felhasználása miatt.

A büntetés kiszabása során enyhítő körülményként értékelte a bíróság az időmúlást, valamint, hogy a sértettek ébersége miatt a cselekmény több alkalommal kísérleti szakaszban maradt, illetve, hogy a bankok révén az okozott kár nagy része megtérült. Súlyosító körülmény volt többek között a többszörös halmazat, valamint a folytatólagos elkövetés.

Az elsőfokú ítélet nem jogerős, az ügyészség súlyosításért, a vádlott és védője enyhítésért jelentett be fellebbezést - közölte a törvényszék.

Címlapról ajánljuk
Ügynökakták – olyan nevek is előkerültek, amelyek a történészt is meglepték

Ügynökakták – olyan nevek is előkerültek, amelyek a történészt is meglepték

Tényfeltáró bizottságot hoz létre a Mazsihisz az ügynöklisták nyilvánosságra kerülése után. A Zsidó Emlékezet Bizottsága azt vizsgálja majd, hogyan működött együtt az állambiztonság a rendszerváltás előtt a magyarországi zsidó felekezeti intézményekkel és közösségekkel.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.09. hétfő, 18:00
Resperger István
ezredes, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Szent-István Biztonságkutató Központ igazgatója
Állóháború Brüsszelben és Strasbourgban - Ezen múlik, mennyi uniós forrás jut Magyarországnak a következő években

Állóháború Brüsszelben és Strasbourgban - Ezen múlik, mennyi uniós forrás jut Magyarországnak a következő években

A "szokásos" tagállami és intézményi ellentétek mellett az európai politika őszi fordulata is akadályozza az Európai Unió következő 7 éves költségvetésének elfogadását, ez pedig a Magyarországnak járó jövőbeli forrásokkal kapcsolatban is komoly kérdéseket vet fel. A tagállamok egy része kisebb költségvetést és kevesebb befizetést, a másik változatlan agrár- és kohéziós támogatásokat szeretne, miközben az Európai Parlament az uniós szintű területekre is jóval több pénzt szánna, mint korábban. Engedni egyelőre senki nem akar, pedig az idő vészesen fogy, mivel 2027-ben az eddiginél is nehezebb lehet a megállapodás tető alá hozása. Cikkünkben négy forgatókönyvet vázolunk fel, amelyek mentén eldőlhet az európai politika új iránya, illetve a Magyarországnak járó források sorsa.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×