Infostart.hu
eur:
363.27
usd:
326.03
bux:
143453.78
2026. november 8. vasárnap Zsombor
Nyitókép: police.hu

Hátba dobta egy féltéglával az intézkedő rendőrt a nyírségi asszony

A Debreceni Regionális Nyomozó Ügyészség hivatalos személy ellen felfegyverkezve elkövetett erőszak és súlyos testi sértés bűntettének kísérlete miatt nyomoz egy nő ellen, aki téglával támadt egy rendőrre. A nőt őrizetbe vették, majd a bíróság elrendelte a letartóztatását – közölte a Központi Nyomozó Főügyészség. Nem ez volt az első kihágása: Az elmúlt két évben már 21 alkalommal indult ellene szabálysértési eljárás.

Közleményük szerint a rendőrök szombaton egy nyírségi településen ellenőrzés közben felfigyeltek egy elfogatóparancs alapján körözött férfira, aki a rendőröket meglátva futva elmenekült; egy körbekerített területen elfogták, de még bilincselés közben is ellenállt az intézkedésnek.

Miközben az egyik rendőr testi kényszert alkalmazva földre vitte a férfit, egy ismerőse az utcáról figyelve az intézkedést, rátámadt a hivatalos személyekre. A megalapozott gyanú szerint a húszas évei végén járó nő a földről felvett egy töredezett peremű, csaknem másfél kilós hegyes tégladarabot és a neki háttal, mintegy három méterre térdelő rendőr felé dobta. A tégla a sértettet a hátán találta el, és 8 napon belül gyógyuló zúzódást okozott – tették hozzá.

Miután a tégladarabot a nő eldobta, rögtön egy újabb, közel kétkilós tégladarabot is magához vett a földről, melyet csak a vele szemben álló rendőr határozott felszólítására ejtett le.

A regionális nyomozó ügyészség elrendelte a nő őrizetbe vételét, majd gyanúsítottként hallgatta ki; a gyanúsított tagadta a bűncselekmény elkövetését.

A nővel szemben több büntetőeljárás van folyamatban, köztük erőszakos bűncselekmények miatt is; a mostani támadást is hasonló cselekmény miatt kiszabott próbára bocsátás hatálya alatt követte el, és az elmúlt két évben összesen 21 alkalommal indult vele szemben szabálysértési eljárás - emelték ki.

A nyomozó ügyészség indítványa alapján a gyanúsított letartóztatását a bíróság kedden elrendelte. A végzés nem végleges, ellene a gyanúsított és védője fellebbezést jelentett be – áll a közleményben.

Címlapról ajánljuk
Eltűnhet a természetes Balaton? Egyre nagyobb a felháborodás

Eltűnhet a természetes Balaton? Egyre nagyobb a felháborodás

A balatonberényi védett nádas elpusztítása újabb figyelmeztetés, hogy a tó ökoszisztémájának védelme továbbra sem élvez elsőbbséget a magánérdekekkel szemben. Az S.O.S. Balaton kampány azt várja a kormánytól, hogy rendeljen el átfogó vizsgálatot a Balaton természetes partjainak megóvása érdekében, szükség esetén akár már engedélyezett vagy megkezdett beruházások leállításával. Az InfoRádió Horányi Tibort, a Nagy Tavak és Vizes Élőhelyek Szövetségének alelnökét kérdezte.

Krakkói lövöldözés: megszólalt a magyar külügyi tárca

A szombaton történt krakkói fegyveres támadás halálos áldozatai között nincs magyar állampolgár a Külügyminisztérium közlése szerint.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.09. hétfő, 18:00
Resperger István
ezredes, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Szent-István Biztonságkutató Központ igazgatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×