Infostart.hu
eur:
363.29
usd:
323.23
bux:
145471.12
2026. október 17. szombat Hedvig
Hungarian coat of arms in the new 10000 forint banknote
Nyitókép: dobok/Getty Images

Bátor volt, de a rendőröknek nem jött be a negyvenes

A Fővárosi Nyomozó Ügyészség gyanúsítottként hallgatott ki egy kambodzsai férfit, aki 40 ezer forintot akart átadni a rendőröknek azért, hogy további intézkedés nélkül elengedjék.

A Központi Nyomozó Főügyészség azt közölte szerdán az MTI-vel, hogy még vasárnap Budapesten a rendőrök ellenőriztek egy ázsiai férfit, aki az igazoltatásakor közölte, hogy az iratait a lakásában felejtette.

A vele szemben alkalmazott ruházatátvizsgálás során a férfi irattartójából előkerült egy régi formátumú, 1997-ben kiállított vezetői engedély első oldala, aminek a sorszáma elmosódott, illetve az érvényessége is lejárt.

Mivel az igazolványból, valamint a férfi által bediktált adatokból a rendőrök nem tudták megállapítani a személyazonosságát, valamint a jogszerű magyarországi tartózkodását sem tudta igazolni, ezért közölték vele, hogy a személyazonossága megállapítása érdekében előállítják a kerületi rendőrkapitányságra, majd beültették a szolgálati gépjárműbe.

A megalapozott gyanú szerint ekkor a férfi többször kérte a rendőröket, hogy engedjék el, majd a gépkocsi hátsó ülésén a tárcájából elővett két 20 ezer forintos bankjegyet és azt a mellette ülő járőrnek át akarta adni, miközben azt mondta az intézkedő hivatalos személyeknek, hogy „negyvenezer forintot adok, ha elengedtek”.

A nyomozó ügyészek az elkövetés másnapján minősített hivatali vesztegetés bűntettének gyanúja miatt hallgatták ki a férfit, a gyanúsított azonban nem tett vallomást.

Hangsúlyozták, hogy a férfi sem magyar, sem kambodzsai érvényes okmányokkal nem rendelkezik, jogszerű magyarországi tartózkodását semmilyen módon nem tudta igazolni, bejelentett lakcíme nincsen, és tartózkodási helyét sem adta meg.

Az őrizetben lévő elkövető letartóztatására az ügyészség indítványt tett, a kényszerintézkedés tárgyában a Budai Központi Kerületi Bíróság nyomozási bírája szerdán dönt – áll a közleményben.

Címlapról ajánljuk
Donald Trump tetszésén múlik, hogy segíti-e egyáltalán Ukrajnát – szakértő a Starlink lassításának hátteréről

Donald Trump tetszésén múlik, hogy segíti-e egyáltalán Ukrajnát – szakértő a Starlink lassításának hátteréről

Egybehangzó beszámolók szerint kedden minden előzetes figyelmeztetés nélkül Elon Musk űripari cége, a SpaceX korlátozni kezdte a Starlink működését Ukrajna számára, ami komolyan csökkentette a hadsereg képességeit. És bár a legújabb híradások szerint a szolgáltatás már helyreállt az ukrán hadseregnél, a korlátozás komoly kérdéseket vetett fel. Somkuti Bálint hadtörténész, biztonságpolitikai szakértő a részletekről is beszélt az InfoRádióban.

Magyar Péter értékelte a csúcsot: „volt minden, vétófenyegetés, kiabálás” – de elégedett

Elégedettségét fejezte ki Magyar Péter miniszterelnök pénteken Brüsszelben, mert – a közösségi oldalán megosztott videóüzenete szerint – az uniós csúcstalálkozó két napja alatt „minden, a hazánk szempontjából fontos ügyben sikert értünk el”, minden fontos kérdésben győzött a magyar érdek.
inforadio
ARÉNA
2026.10.19. hétfő, 18:00
Zalai Csaba
a Nemzeti Közszolgálati Egyetem tanára, az Európa-tanulmányok Tanszék oktatója
Bejelzett a félelemindex, nagyon beütötték az amerikai tőzsdéket

Bejelzett a félelemindex, nagyon beütötték az amerikai tőzsdéket

Visszatértek a vevők az ázsiai tőzsdékre a csütörtöki technológiai eladási hullám után, újra emelkedtek a chipgyártók részvényei. A dél-koreai Kospi 3,3 százalékot emelkedett az előző napi közel 8 százalékos zuhanás után, a japán Nikkei 1,7 százalékot erősödött. A vártnál magasabb amerikai infláció és az erős fogyasztás miatt a befektetők arra számítanak, hogy jöhet az újabb Fed szigorítás, a figyelem az októberi kamatemelés helyett egyre inkább decemberre terelődik. Az európai kereskedésnek támaszt adott az ázsiai felpattanás, enyhe pluszban álltak meg a tőzsdék, köztük a BUX is. Indonézia kimaradt a javuló hangulatból, a jakartai tőzsde több mint 11 százalékot zuhant az MSCI által javasolt piaci átsorolás hírére. Az Egyesült Államokban viszont újra itt az AI- és chip-para, ami lerántotta az indexeket a kereskedésben, egyre aggasztóbbak a CDS-felárak, ami miatt már a félelemindex is bejelzett. Nap végére még az olajárak is kilőttek az ukrajnai és közel-keleti konfliktusok eszkalálódásai miatt. Hasonló témákkal is foglalkozunk a Portfolio Investment Day konferenciánkon október 21-én. Jön az év egyik legnagyobb befektetési eseménye, ahol profi szakértők mondják el, mibe érdemes most befektetni. Regisztráció itt.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×