Infostart.hu
eur:
377.99
usd:
323.74
bux:
127331.75
2026. április 9. csütörtök Erhard
a close-up with a tape with the inscription Police in English and Hungarian language, crime scene,
Nyitókép: Wirestock/Getty Images

Keresztbe akart tenni a férjének, megrendezett egy betörést

A bosszúszomjas asszony nem tudta megtéveszteni a kiskunhalasi rendőröket, és végül kiderült, hogy ő maga "tört be" a saját ingatlanába.

A kiskunhalasi nyomozókat 2024. december 15-én hajnalban egy kiskunmajsai betöréshez riasztották. A bejelentő elmondta, hogy ismeretlenek bementek a házukhoz tartozó melléképületbe, és egy eldugott dobozból mintegy 10 millió forintot tulajdonítottak el - írja beszámolójában a Bács-Kiskun Vármegyei Rendőr-főkapitányság.

A forró nyomos rendőrök azonnal a helyszínre siettek, ahol szemlét végeztek, tanúkat hallgattak ki és adatot gyűjtöttek. A történet azonban nem állt össze, végül kiderült az igazság: a házastársak válófélben voltak, a férfi pedig elköltözött a közös otthonból. Felesége ezt zokon vette, ezért bosszút forralt.

Azt találta ki, hogy betörést színlel, a közösen gyűjtögetett, otthon tartott pénzt pedig eltünteti.

A gondolatot tett követte: az asszony feltúrta a melléképületet, a biztonsági kamerát pedig a pénzzel együtt eldugta, hogy a betörés minél élethűbb legyen, majd dolga végeztével értesítette a férjét. A rendőrséget a "betörésről" a mit sem sejtő férfi értesítette. Az asszony végül az ellene szóló bizonyítékok hatására beismerte, hogy nem mondott igazat. A pénz is előkerült, így a lopás miatt indult eljárást a Kiskunhalasi Rendőrkapitányság munkatársai megszüntették.

Ezzel egyidőben a vármegyei rendőrök hatóság félrevezetése vétsége miatt eljárást indítottak a nő ellen, akit gyanúsítottként hallgattak ki.

A történtek tisztázása befejeződött. Az ügyben vádemelést javasolnak a főkapitányság munkatársai, ezért az iratokat átadták az ügyészségnek.

Címlapról ajánljuk
Mit ér ez a tűzszünet? A Hormuzi-szoros hajózható, de nehéz tárgyalások kezdődnek

Mit ér ez a tűzszünet? A Hormuzi-szoros hajózható, de nehéz tárgyalások kezdődnek

Az Egyesült Államok és Irán is győztesnek hirdette magát a háborúban, így kérdéses, hogy meg tudnak-e egyezni azokról a feltételekről, amiket a hírek szerint Irán állított. Bár úgy tűnik, kéthetes tűzszünetben állapodtak meg, és újból hajózhatóvá válik a Hormuzi-szoros, Libanonban tovább folynak a harcok Izraellel, és Irán a jelentések szerint tovább támadott egyes Öböl-országokat.

„Az alternatív útvonalon történő olajbeszerzés megkezdődött” – Kormányinfó a választások előtt három nappal

„Ha végrehajtanánk az EU követelését, 48 600 forinttal több lenne a családok üzemanyagköltsége, a villany 16 000, a gáz 30 000 ezer forinttal lenne drágább havonta”; hozzányúlt a kormány a stratégiai kőolajtartalékhoz. Gulyás Gergely és Vitályos Eszter a választások előtt utoljára várta a sajtó képviselőit a Karmelitába.
inforadio
ARÉNA
2026.04.09. csütörtök, 18:00
Böcskei Balázs politológus, az IDEA Intézet stratégiai igazgatója
Mráz Ágoston Sámuel a Nézőpont Intézet igazgatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×