Infostart.hu
eur:
375.11
usd:
319.91
bux:
132888.2
2026. április 11. szombat Leó, Szaniszló
Balesetet szenvedett motorcsónak roncsa az újpesti hadikikötőben 2024. május 19-én. A kisgéphajó egy szállodahajóval ütközött össze a Dunán Verőce közelében május 18-án éjjel. A motorcsónakban nyolcan utaztak, egyet közülük súlyos sérülésekkel kórházba vittek, két holttestet találtak.
Nyitókép: MTI/Lakatos Péter

Heten meghaltak a Dunán, de úgy tűnik, hogy nincs bűncselekmény

A vizsgálat szerint nem állapítható meg, hogy bűncselekmény történt volna el a hét halálos áldozatot követelő verőcei hajóbaleset során.

Ahogy arról az Infostarton is beszámoltunk május 18-án egy motorcsónak nekirohanhatott egy nagyobb hajónak. A vízibalesetben heten meghaltak.

A Budapesti Rendőr-főkapitányság segítségnyújtás halált okozó elmulasztása és más bűncselekmények miatt indított eljárást a szállodahajót vezető, hatvanas éveiben járó cseh kapitánnyal szemben a tragédia után, a bíróság pedig elrendelte a férfi bűnügyi felügyeletét. A 24.hu most megtudta, hogy a rendőrség időközben megszüntette a büntetőeljárást a kapitánnyal szemben, ő pedig már haza is utazott.

Az ügyész elmondta, hogy a kishajó vezetője elleni nyomozást addig folytatják, amíg a baleset összes körülményét fel nem tárják – függetlenül attól, hogy a gyanúsított életét vesztette.

A megállapítások szerint az ütközés után a kisgéphajó annyira megrongálódott, hogy „elveszítette felúszóképességét”, és a szállodahajó gyakorlatilag maga alá gyűrte a motorcsónakot és az utasait. A motorcsónakot vezető férfi és egy női utas azonnal életét vesztette, míg – az ütközés pillanatában a motorcsónak hátsó részén álló – súlyos sérüléseket szenvedő olasz férfinak sikerült kiúsznia a partra. Később kiderült, hogy arc- és kulcscsonttörést szenvedett.

Az áldozatokat napokig kersték a vízben, folyamatosan találták meg őket.

Címlapról ajánljuk
Országgyűlési választás: így szavazhatnak a szolgálatot teljesítő rendőrök, tűzoltók, bv-sek és katonák

Országgyűlési választás: így szavazhatnak a szolgálatot teljesítő rendőrök, tűzoltók, bv-sek és katonák

A rendőrök fehér ingben teljesítenek szolgálatot a szavazás napján, és voksolni csak civilben mehetnek. A rendőrség, a tűzoltóság, a büntetés-végrehajtás (bv) és a honvédség személyi állományának is biztosítják a részvétel lehetőségét a vasárnapi országgyűlési választáson – itt vannak a részletek.

Rendkívül sűrű ez a szombat – így zárul a 2026-os országgyűlési választási kampány

A kormányerők este a Karmelitától pár lépésre várják a Fidesz–KDNP támogatóit, a Tisza Párt elnöke négy kelet-magyarországi helyszín után Debrecenben zárja az utolsó kampánynapot, a kisebb pártok is kampányzárót tartanak. Részletek.
inforadio
ARÉNA
2026.04.13. hétfő, 18:00
Virág Andea a Republikon Intézet stratégiai igazgatója
Giró-Szász András politikai tanácsadó
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×