Infostart.hu
eur:
363.27
usd:
326.03
bux:
143453.78
2026. november 8. vasárnap Zsombor
Nyitókép: Pixabay

Halmozta a rossz döntéseket, balesetet is okozott

Nem mindennapi esetsorozattal találták szembe magukat a zuglói rendőrök. A történteket így foglalták össze: "jogesettár".

Egy férfi a rendőrök gyanúja szerint lopott autóval, ittasan okozott baleset a főváros XIV. kerületében, majd menekülése közben egy kerékpárt is megpróbált ellopni.

Mint a rendőrség beszámolójából kiderül, egy pest vármegyei férfi aki a gyanú szerint 2024. augusztus 23-án délután egy Mogyoródi úti telephelyen egy gépkocsiból ellopta annak indítókulcsát és egy bankkártyát, majd egy szintén az udvarban álló másik autót is ellopott.

K. Krisztofer a lopott járművel 16 óra 15 perc körül

a Dózsa György út és a Thököly út kereszteződésében egy személyi sérüléssel is járó balesetet okozott, ám a helyszínről elmenekült.

A 23 éves férfi ezután egy Thököly úti társasházba szökött be, ahonnan egy biciklit próbált eltulajdonítani, ám megzavarták. A járőrök végül a Cházár András utcában 16 óra 45 perckor elfogták.

A férfinél a rendőrök kábítószergyanús anyagot találtak, amit lefoglaltak, őt pedig mintavételre előállították. Az alkoholszonda eredménye alapján felmerült az ittasság gyanúja is, azt a rendőrség külön szabálysértési eljárásban vizsgálja. Az adatai ellenőrzésekor kiderült, hogy lopás miatt a Jászberényi Rendőrkapitányság a körözését rendelte el.

K. Krisztofer ellen a Budapesti Rendőr-főkapitányság többrendbeli lopás vétség, segítségnyújtás elmulasztása bűntett, és kábítószer birtoklása vétség gyanúja miatt, szakértők bevonásával indított eljárást. A nyomozók a férfit gyanúsítottként hallgatták ki, valamint őrizetbe vétele mellett kezdeményezték a letartóztatását.

Címlapról ajánljuk
Eltűnhet a természetes Balaton? Egyre nagyobb a felháborodás

Eltűnhet a természetes Balaton? Egyre nagyobb a felháborodás

A balatonberényi védett nádas elpusztítása újabb figyelmeztetés, hogy a tó ökoszisztémájának védelme továbbra sem élvez elsőbbséget a magánérdekekkel szemben. Az S.O.S. Balaton kampány azt várja a kormánytól, hogy rendeljen el átfogó vizsgálatot a Balaton természetes partjainak megóvása érdekében, szükség esetén akár már engedélyezett vagy megkezdett beruházások leállításával. Az InfoRádió Horányi Tibort, a Nagy Tavak és Vizes Élőhelyek Szövetségének alelnökét kérdezte.

Krakkói lövöldözés: megszólalt a magyar külügyi tárca

A szombaton történt krakkói fegyveres támadás halálos áldozatai között nincs magyar állampolgár a Külügyminisztérium közlése szerint.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.09. hétfő, 18:00
Resperger István
ezredes, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Szent-István Biztonságkutató Központ igazgatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×