Infostart.hu
eur:
363.16
usd:
323.82
bux:
145471.12
2026. október 19. hétfő Nándor
Judges gavel and Themis statue.
Nyitókép: Zolnierek/Getty Images

Egy távközlési cég dolgozója adta ki az adatokat, amikkel csalni tudtak

A Fővárosi Főügyészség vádat emelt és börtönbüntetést indítványoz az ellen a 31 éves férfi ellen, aki ügyfélszolgálati munkatársként előfizetői adatokat szerzett meg egy szövevényes csalássorozatot Dominikából végrehajtó magyar férfinak.

A Fővárosi Főügyészség tájékoztatása szerint egy férfi – aki ellen a főügyészség korábban vádat emelt –, aki a Dominikai Köztársaságban élt, 2019 és 2021 között az elkövetésbe bűntársakat is bevonva, csalárd módon hozzáfért mások bankszámláihoz.

A sértetteket úgy választotta ki, hogy álláshirdetéseket, illetve a tulajdonosok tudta és belegyezése nélkül ingatlanhirdetéseket tett közzé, majd a jelentkezőket megtévesztette és megszerezte adataikat, amelyekkel visszaélt és kárt okozott az érintetteknek.

Az ügy vádlottja 2016 óta egy magyar távközlési cég értékesítési partnerének dolgozott ügyfélszolgálati munkatársként, és 2020-ban elhatározta, hogy munkaviszonya mellett mellékes jövedelemre is szert fog tenni.

Ezért másokon keresztül kapcsolatba került a Dominikán élő férfival. A két férfi üzenetküldő alkalmazáson keresztül kommunikált, és a Dominikán élő elkövető, akinek a vádlott csak a felhasználónevét ismerte, azt ígérte, hogy ha a vádlott megszerez egyes, a távközlési cég által kezelt ügyféladatokat, akkor ezért cserébe kriptovalutával fizet neki – írta az ügyészség.

A férfi a korrupciós ajánlatot elfogadta és 2020 novemberétől kezdve, munkaköri kötelességeit, valamint a vonatkozó adatvédelmi és adatbiztonsági szabályokat megszegve, az érintettek tudta nélkül, három ember és két cég adatait is kiszolgáltatta a csalónak.

A Fővárosi Főügyészség a 31 éves férfit kötelességszegéssel elkövetett vesztegetés elfogadásának bűntettével és 3 rendbeli személyes adattal visszaélés vétségével vádolja, és vele szemben végrehajtandó börtön- és pénzbüntetés kiszabását, valamint azt is indítványozza a vádiratban, hogy a bíróság tiltsa el az ügyfélszolgálati munkakör végzésétől – áll a közleményben.

Címlapról ajánljuk
Generációváltás zajlik a magyar a gazdaságban

Generációváltás zajlik a magyar a gazdaságban

Tovább gyorsult a generációváltás a magyar cégvilágban: miközben 2025-ben már negyedik éve tovább csökkent a cégek és az új cégalapítások száma is, a fiatalabb generációk súlya tovább nőtt az új vállalkozásokban. A „Z” generáció lett a magyar cégalapítás új motorja az OPTEN elemzése szerint – erről beszélt az InfoRádióban Alföldi Csaba Tamás, a cég információs szakértője

Orbán Viktor: ma rombolás zajlik, és nem tudni, lesz-e ebből valaha építkezés

Az elmúlt 16 év kormányzati eredményeinek rombolásával vádolta a Tisza-kormányt Orbán Viktor, a Fidesz elnöke vasárnap Lakiteleken, a digitális polgári körök (DPK) első országos táborában, hozzátéve: jelenleg nem látszik, lesz-e a rombolásból valaha építkezés. Azt ígérte: december végére újjászervezett, versenyképes párt lesz a Fidesz.
inforadio
ARÉNA
2026.10.19. hétfő, 18:00
Zalai Csaba
a Nemzeti Közszolgálati Egyetem tanára, az Európa-tanulmányok Tanszék oktatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×