Infostart.hu
eur:
366.94
usd:
316.54
bux:
148505.98
2026. szeptember 1. kedd Egon, Egyed
Nyitókép: Pexels.com

Rágyújtotta alvó férjére és kutyájára a sátrat

Vádat emeltek azzal a nővel szemben, aki tavasszal Szegeden felgyújtotta a férjével közös lakhelyükül szolgáló sátrukat, miközben a férfi és kutyája bent tartózkodott – tájékoztatott a Csongrád-Csanád Vármegyei Főügyészség helyettes szóvivője.

Saághy Flóra kedd reggel közölte, a letartóztatásban lévő nőt emberölés, valamint állatkínzás bűntettének kísérletével vádolják.

A házaspár évekkel korábban elvesztette megélhetését, egy híd alatt, sátrakból készített építményben laktak. A férj és a feleség között a vádirat szerint rendszeresek voltak a veszekedések, az asszony már korábban is, több alkalommal agresszívan lépett fel férjével szemben.

Május 19-én is vitáztak, és a nő többször is életveszélyesen megfenyegette férjét.

Éjfél körül a vádlott megvárta, míg a férfi aludni tér, majd negyed óra elteltével felgyújtotta a sátrat, hogy férje tűzhalált haljon.

A sértett azonban feleszmélt, és sikerült kutyájával együtt, sértetlenül kimenekülnie a sátorból, mielőtt az teljesen kiégett volna – tudatta az ügyész.

Címlapról ajánljuk
Veszélyezteti a magyar iskolákat a szlovák oktatási törvény módosítása

Veszélyezteti a magyar iskolákat a szlovák oktatási törvény módosítása

Közel 760 ezer diák tért ma vissza az iskolapadokba Szlovákiában a két hónapos nyári szünet után, köztük több mint 57 ezer elsőssel. A 2026/2027-es tanévkezdés azonban az átfogó oktatási reformon túl komoly aggodalmakat és társadalmi feszültséget is hoz, különösen a szlovákiai magyar közösség számára.

Átrendezték a kormányzati hatásköröket, Ruff Bálintnál a titkosszolgálat

A kormány átalakította a miniszterek közötti hatásköröket, a változások hétfő este jelentek meg a Magyar Közlönyben. Az anyakönyvezés, lakcímnyilvántartás nem a belügyi tárcánál, hanem a technológiai miniszternél lesz. Bóna Szabolcs agrárminiszter tárcája is erősödött.
inforadio
ARÉNA
2026.09.01. kedd, 18:00
Koren Balázs
a Biatorbágyi Innovatív Technikum és Gimnázium matematikatanára, a Pro Suli szakmai vezetője
A győzelem kapujában „Németország legveszélyesebb embere” – 1945 óta nem látott szélsőjobboldali áttörés jöhet

A győzelem kapujában „Németország legveszélyesebb embere” – 1945 óta nem látott szélsőjobboldali áttörés jöhet

Vasárnap tartományi választásokat tartanak a kelet-németországi Szász-Anhalt tartományban, ahol a közvélemény-kutatások szerint egy szélsőjobboldali párt a második világháború óta először szerezheti meg az abszolút többséget egy német tartományban. Az AfD sikerét a keletnémet nosztalgiára, a bevándorlásellenességre és a Nyugattal szembeni neheztelésre építi, miközben listavezetőjét, a mindössze 35 éves Ulrich Siegmundot a Der Spiegel „Németország legveszélyesebb emberének” nevezte. Az AfD győzelme esetén is kérdéses a kormányalakítás, mivel egyetlen másik párt sem hajlandó koalícióra lépni vele – abszolút többség híján akár patthelyzet is kialakulhat. Szász-Anhalt ráadásul csak a kezdet: szeptemberben újabb keletnémet tartományi választások következnek, amelyek komoly próbatétel elé állítják Friedrich Merz kancellárt és kormányát.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×