Infostart.hu
eur:
368.36
usd:
317.82
bux:
148622.5
2026. szeptember 1. kedd Egon, Egyed

Óriási fordulat: mégsem vonatbaleset, hanem emberölés történhetett 23 éve a kecskeméti diszkónál

Mindvégig igaza lehetett az áldozat édesanyjának.

A Bács-Kiskun Vármegyei Főügyészség előre kitervelten, aljas indokból elkövetett emberölés bűntette miatt vádat emelt két, akkoriban kidobóként dolgozó férfival szemben. Az elkövetők egy kecskeméti diszkóban megvertek egy férfit, majd az eszméletlen sértettet a közeli vasúti sínek közé fektették azért, hogy a halálát vonatbalesetnek álcázzák.

A vádirat szerint a két vádlott kidobóként dolgozott egy kecskeméti diszkóban, ahová 2000. október 1-én, hajnalban vendégként a sértett férfi megérkezett. Nem sokkal később az egyik kidobó odament a sértetthez azért, hogy eltávolítsa a szórakozóhelyről. Emiatt köztük szóváltás, majd dulakodás alakult ki, melynek során a vádlott ököllel, valamint viperával megütötte a férfit.

A dulakodásra felfigyelt a társa, akivel együtt két oldalról karon ragadták a sértettet, és a diszkó főbejáratához vezették, miközben többször megütötték. A főbejárattól az egyik elkövető és egy másik kidobó közrefogta és tovább vezette a sértettet. Menet közben a férfi a viperával a sértett fejét megütötte. A bántalmazásoktól a férfi eszméletét vesztve összeesett, ekkora ért oda a vádlott társa.

A férfiak a bántalmazás miatti büntetőjogi felelősségre vonás elkerülése érdekében úgy döntöttek, hogy

az eszméletlen férfit nem hagyják életben, az ölést vonatbalesetnek fogják álcázni.

Ennek érdekében a magatehetetlen sértettet a közeli vasútvonalhoz vitték, és a sínek közé fektették olyan testhelyzetben, mintha aludna. A vádlottak bíztak abban, hogy a vonatgázolás okozta sérülések elfedik a bántalmazások nyomait is. Az elkövetők számításának megfelelően a magára hagyott sértettet egy menetrend szerinti vonat elgázolta, amitől a férfi a helyszínen azonnal életét vesztette.

A főügyészség a két férfit előre kitervelten, aljas indokból elkövetett emberölés bűntettével vádolja és velük szemben fegyházbüntetés kiszabását indítványozta. A letartóztatásban lévő vádlottak bűnösségéről a Kecskeméti Törvényszék fog dönteni.

Az ügyészség a fenti tájékoztatással együtt közzétette a helyszíni kihallgatásról készült videót - ezen eljárásban "eljátsszák", mi hogyan történt egy esetnél, jelen esetben egy bábun mutatják meg, hogyan verték, vonszolták, helyezték a sínekre az áldozatot (a nyugalom megzavarására alkalmas felvétel).

Az áldozat anyja 23 éve biztos abban, hogy nem baleset, történt, fia testét szándékosan helyezték a sínekre, erről számtalanszor megtörten nyilatkozott.

Több mint két évtizeddel ezelőtt történt emberölés ügyében 7 hónapja fogott el egy nagyvenyimi és egy kecskeméti férfit a rendőrség.

Címlapról ajánljuk
Szeptember végéig is eltarthat a szúnyogszezon, előretört a tigrisszúnyog

Szeptember végéig is eltarthat a szúnyogszezon, előretört a tigrisszúnyog

A héten négy megye 27 településén lesz földi, kémiai szúnyoggyérítés. Az aszályos nyár ellenére sok helyen vannak nagy tenyészhelyek, és főleg a kertvárosokban az invazív fajok, így az ázsiai tigrisszúnyog volt a „főszereplő” – mondta el Dóka Imre, az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság helyettes szóvivője az InfoRádióban, hozzátéve: a szúnyoggyérítés szeptember végéig biztosan folytatódik.
inforadio
ARÉNA
2026.09.02. szerda, 18:00
Nyeste Orsolya az Erste vezető elemzője
Madár István a Portfolio vezető elemzője
Újabb tankereket ért támadás a Hormuzi-szorosban - Egyre nagyobb nyomás alá kerültek a tőzsdék!

Újabb tankereket ért támadás a Hormuzi-szorosban - Egyre nagyobb nyomás alá kerültek a tőzsdék!

Az ázsiai tőzsdéken ma felemás hangulat látszott, Európában kisebb, többnyire negatív irányú mozgások voltak, Amerikában pedig az esésé volt a főszerep a Nasdaq vezetésével. A hangulat azt követően kezdett tovább romlani, hogy délelőtt arról érkeztek hírek, hogy újabb szupertankereket ért támadás a Hormuzi-szorosban, majd az Egyesült Államok újabb légicsapásokat indított iráni célpontok ellen. A fokozódó feszültség hatására ismét meredek emelkedést produkált az olaj ára, és a kötvényhozamok is felfelé vették az irányt.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×