Infostart.hu
eur:
369.51
usd:
319.4
bux:
147749.55
2026. szeptember 2. szerda Dorina, Rebeka
Nyitókép: Police.hu

Beismerte szörnyű tettét a bujáki rém

A Nógrád Vármegyei Főügyészség emberölés bűntette miatt indítványozta annak a férfinak a letartóztatását, aki a megalapozott gyanú szerint múlt vasárnap több késszúrással és ásóval a fejére mért ütésekkel megölte ismerősét.

A megalapozott gyanú szerint a 34 éves gyanúsított 2023. április 23-án dél körül Bujákon, a temető melletti erdőben vele egyidős ismerősét egy éles heggyel bíró eszközzel testszerte többször megszúrta, majd egy ásóval fejen ütötte.

A sértett a bántalmazás következtében a helyszínen életét vesztette, holttestét a gyanúsított a cselekményt követően elásta.

A férfival szemben a Nógrád Vármegyei Rendőr-főkapitányság Bűnügyi Osztálya emberölés bűntettének megalapozott gyanúja miatt folytat nyomozást, amely bűncselekményt a törvény öt évtől tizenöt évig terjedő szabadságvesztéssel rendel büntetni.

A gyanúsított a bűncselekményt kihallgatása során beismerte

– áll a Nógrád Vármegyei Főügyészség közleményében.

A vármegyei főügyészség a kiemelkedő tárgyi súlyú bűncselekmény gyanúsítottjának letartóztatását a jelenlétének biztosítása és a bizonyítás megnehezítésének megakadályozása érdekében indítványozta.

Az indítvány tárgyában a Balassagyarmati Járásbíróság nyomozási bírája a 2023. április 28-án 10 órakor kezdődő ülésen dönt.

Címlapról ajánljuk
Fel kell készülni, ha belenyúl a kormány az Otthon Startba, 101 millió forintba is kerülhet egy 50 milliós hitel
Hitelszakértői figyelmeztetés

Fel kell készülni, ha belenyúl a kormány az Otthon Startba, 101 millió forintba is kerülhet egy 50 milliós hitel

Bizonytalanságot okozhat a még engedéllyel nem rendelkező lakásprojektekben, hogy a kiemelt beruházások építési engedélyeztetését átmenetileg felfüggesztették. Azok a vevők, akik az államilag támogatott Otthon Start hitellel számolva kötöttek előszerződést, különösen nehéz helyzetbe kerülhetnek, ha a projekt csúszása alatt szigorodnak a program feltételei – mondta el az InfoRádióban Garam Dániel, a Money.hu hitelszakértője.

Kiderült, honnan teremthetne forrást az egészségügyre és az oktatásra a Tisza-kormány

A GDP 4,7 százaléka szabadítható fel átcsoportosítással a költésgvetésben a GKI Gazdaságkutató Zrt. legújabb elemzése szerint. Molnár László vezető kutató az InfoRádiónak azt mondta, hogy összességében 4000 milliárd forintot, az idei hiánynak körülbelül a kétharmadát lehetne megspórolni a jövő évi költségvetésben.
inforadio
ARÉNA
2026.09.02. szerda, 18:00
Nyeste Orsolya az Erste vezető elemzője
Madár István a Portfolio vezető elemzője
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×