Infostart.hu
eur:
358.71
usd:
309.16
bux:
129728.5
2026. május 24. vasárnap Eliza, Eszter
Nyitókép: Magyarország Ügyészsége

Magukra gyújtotta a kórtermet az öngyújtójával játszó beteg a Covid-osztályon – képek

A Fővárosi Főügyészség vádat emelt egy 57 éves férfival szemben, aki 2021 áprilisában, öngyújtóval okozott tüzet az egyik fővárosi kórház kétágyas kórtermében, amelynek következtében egy 73 éves, ágyhoz kötött betegtársa olyan súlyos égési sérüléseket szenvedett, hogy rövid időn belül életét vesztette.

A vádirat szerint a vádlottat 2021. április 1-jén szállították be az egyik budapesti kórházba, ahol koronafertőzés miatt a Covid-osztályon helyezték el egy kétágyas kórteremben. A mellette lévő betegágyon feküdt egy 73 éves férfi, aki egészségi állapota miatt a mozgásában korlátozva volt, beszélni sem tudott, és – a vádlotthoz hasonlóan – oxigéntámogatásban részesült.

A vádlott ebben az időben dohányos volt, cigarettát és öngyújtót is tartott magánál. A vádbeli napon, 2021. április 6-án a kora reggel, de még sötétben az ágyán ülve elővette és meggyújtotta az öngyújtóját, amelynek hatására meggyulladt az ágyneműje, amit észlelve, 2-3 perc elteltével, hangosan segítségért kezdett kiáltani.

A szakápolók meghallották a kiabálást és nyomban odafutottak a kórteremhez, megkezdték a tűz oltását, valamint az osztályon fekvő betegek kimenekítését és segítséget hívtak. A vádlottat az egyik ápoló lerántotta a földre, aki ezután magától kikúszott a folyosóra.

A kórteremben a gyors tűzfejlődés miatt a lángok átterjedtek az egyes berendezési tárgyakra. Az ápolók a sértett – égő ágy mögött elhelyezkedő – ágyát a kórteremből nem tudták kitolni, és a sértettet sem tudták kihozni, ezért egy újabb kézi tűzoltó készülékkel igyekeztek a lángokat megfékezni.

A helyszínre riasztott rendőrök rövid időn belül megérkeztek, majd két egyenruhás behatolt a még égő kórterembe, és az ágyában fekvő sértettet a karjukba emelve kihozták és átadták a mentőknek, a kiérkező tűzoltók pedig a tüzet eloltották.

A súlyos égési sérüléseket elszenvedett sértettet a mentők kórházba szállították, ahol az azonnali és szakszerű orvosi ellátás ellenére pár órán belül életét vesztette. A vádlott maga is súlyos égési sérüléseket szenvedett.

A rendőröknek és ápolóknak a keletkezett tűz miatt összesen 36 beteget kellett biztonságos helyre menekíteniük, a kórterem berendezési tárgyaiban és eszközeiben pedig több mint 15 millió forint kár keletkezett.

Az eset a III. kerületi Szent Margit kórházban történt. Azért is veszélyes volt a helyzet, mert a tűz feletti emeleten ápolták a lélegeztetőgépeken lévő, úgynevezett szubintenzív osztályon lévőket.

2021 áprilisában volt a csúcson a Covid miatt kórházban lévők száma, a kórházak jelentős részében szükségkórtermeket jelöltek ki a zsúfoltság miatt.

A Fővárosi Főügyészség az 57 éves férfit gondatlanságból elkövetett emberölés vétségével vádolja, és vele szemben végrehajtandó fogházbüntetés kiszabására tett indítványt a vádiratban.

Címlapról ajánljuk
Az idén „szuper El Niño” alakulhat ki, különleges hőséget hoz

Az idén „szuper El Niño” alakulhat ki, különleges hőséget hoz

Jövőre ismét rekordhőséget okozhat – Európában is – az El Niño néven ismert időjárási jelenség. Kutatók szerint a következő El Nino a nyári hónapokban alakulhat ki, aminek nyomán 2027 az eddig ismert legmelegebb év lehet – Nagy-Britanniában pedig ismét 40 fok fölé ugorhat a hőmérséklet.
inforadio
ARÉNA
2026.05.25. hétfő, 18:00
Zsidai Zoltán Roy
gasztronómiai szakember, a Zsidai-csoport tulajdonosa, ügyvezetője
Putyin bajban van, bevetették az Oresnyiket Ukrajna ellen – Ukrajnai háborús híreink vasárnap

Putyin bajban van, bevetették az Oresnyiket Ukrajna ellen – Ukrajnai háborús híreink vasárnap

Kaupo Rosin, az Észt Külügyi Hírszerző Szolgálat vezetője a CNN-nek elemezte a helyzetet. Szerinte Vlagyimir Putyin orosz elnök egyre nagyobb gondban van, a frontvonalon nem képes elérni sikereket, folyamatosan növekednek a veszteségek, miközben már nem képesek elegendő embert toborozni. Az ukrán csapások közben egyre nagyobb károkat okoznak a hátországban. Volodimir Zelenszkij ukrán elnök bejelentette, hogy az amerikai és európai partnerektől származó értesülések szerint Oroszország az Oresnyik rakétarendszerrel készül csapást mérni Ukrajnára. Kijev jelenleg is ellenőrzi ezeket az információkat - számolt be a RBK. Cikkünk folyamatosan frissül az orosz-ukrán háború legfrissebb eseményeivel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×