Infostart.hu
eur:
368.12
usd:
317.59
bux:
146772.66
2026. szeptember 2. szerda Dorina, Rebeka
Nyitókép: A fotó a rendőrségi videóból való.

Hihetetlen összeget csaltak ki egy közismert módszerrel az idős férfitől

Vádat emeltek két férfi ellen, akik unokázós csalással 18 millkó forintot szereztek meg egy idős embertől.

Az ügyészségi közlemény szerint az elkövetők még 2019 decemberében egyik este felhívták a 90 éves férfit. Az akkor még nem annyira közismert módszert alkalmazva egyikük, magát hivatalos személynek kiadva, elhitette a sértettel, hogy egyik hozzátartozója balesetet szenvedett és jelentős anyagi kár is keletkezett.

A két férfi korábban megtudta a kilencven év feletti, Szigethalmon lakó sértettől, hogy otthonában húszmillió forintot tart széfben és rá tudták venni arra, hogy azt adja át egy futárnak, akit ők küldenek el hozzá.

A sértett ezután tizennyolc és félmillió forintot adott át a futárnak. „Az egyik vérszemet kapott elkövető még arra is vette a bátorságot, hogy visszahívja az idős embert, és közölte vele, hogy kevés lesz a pénz és

küldje el a maradék másfél millió forintot is”.

Erre azonban a sértett már nem volt hajlandó – áll a közleményben.

Címlapról ajánljuk
inforadio
ARÉNA
2026.09.03. csütörtök, 18:00
Kis Anna meteorológus, a földtudományok doktora, az ELTE Meteorológiai Tanszékének tudományos munkatársa
Szabó Péter éghajlatkutató, az ELTE Meteorológiai Tanszékének doktorandusza
Hatalmas változás a magyar földeken: drasztikus lépésre szánták el magukat a gazdák

Hatalmas változás a magyar földeken: drasztikus lépésre szánták el magukat a gazdák

A hazai növényvédelmi ágazatnak egyre több kihívással – köztük a szélsőséges időjárással, az új kártevőkkel és a szűkülő hatóanyag-kínálattal – kell szembenéznie. Görög Róbert, a Magyar Növényvédelmi Szövetség ügyvezetője szerint a gazdák egyre tudatosabban és költségérzékenyebben vásárolnak, miközben a technológiai fejlődés, például a drónos permetezés, komoly lehetőségeket tartogat. A szakember felhívta a figyelmet arra is, hogy a magyar mezőgazdaság versenyképességének megőrzése érdekében elengedhetetlen az illegális szerek visszaszorítása, a szabályozás észszerűsítése, valamint az innovációk felgyorsítása - tudósított az Agrárszektor.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×