Infostart.hu
eur:
379.45
usd:
322.38
bux:
127042.45
2026. február 24. kedd Mátyás
fotó: szlovák rendőrség
Nyitókép: szlovák rendőrség

Átúszta a jéghideg Ipolyt az embercsempész, ez lett a veszte

Embercsempészt üldöztek a magyar rendőrök Letkésnél. Furgonjával balesetet okozott, majd menekülése közben átúszta jéghideg Ipolyt. Ez lett a veszte.

Letkésen, a szlovák határ közelében, egy magyar rendszámú furgont üldöztek a magyar rendőrök. A járműben migránsok utaztak, ezért akarták megállítani. A menekülő kisteherautó a faluban egy családi ház kerítésének ütközött, alaposan megrongálva azt.

Ekkor az embercsempész sofőr kiugrott a járműből és eltűnt. A magyar hatóságok 32 szíriait találtak bezsúfolódva a gépjárműbe. Őket őrizetbe vették, miközben megállapították, hogy a csodával határos módon egyikőjük sem sérült meg az ütközésben.

Az esetről a szlovák rendőrség számolt be, nem véletlenül. A magyarok ugyanis riasztották őket, mert a településen sehol sem találták a férfit, és már ekkor arra gyanakodtak, hogy valahogy átjutott Szlovákiába.

Így is történt. Az illető átúszta a jéghideg Ipolyt, amely itt a határt jelenti, és egy bokorban kucorgott. Mint kiderült, annyira átfázott, hogy már szinte mozdulni sem tudott. Mentőt kellett hozzá hívni.

Az adminisztrációs munka után a férfit a magyarok vették őrizetbe, miután a szlovákok a határra szállították, egyben nyomozást indítottak embercsempészet miatt.

Címlapról ajánljuk
Kaiser Ferenc: ukrán függőség Európától, orosz függőség Kínától
Négy éve tart az ukrajnai háború

Kaiser Ferenc: ukrán függőség Európától, orosz függőség Kínától

A háború még akár évekig eltarthat – mondja Kaiser Ferenc, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem egyetemi docense, aki az ukrajnai háború közelgő negyedik évfordulója apropóján elmondta, a négy év Oroszország szempontjából nem hozott hasznot, a támadó fél nem sok mindent ért el abból, amit eltervezhetett, bizonyos területeket megszerzett, de talán erre nem akart négy évet elpazarolni. Oroszország embervesztesége milliós, Ukrajnáé sok százezres lehet. Nagyjából tiszta az is, mi áll a tűzszünet, így a béke útjában.

„PR-fogyasztás” – Szakértő a plug-in hibridek csalódást keltő gyári adatairól

Egy németországi vizsgálat szerint a plug-in hibrid autók üzemanyag-fogyasztása jelentősen magasabb annál, mint amennyi a gyári értékek alapján várható lenne. Krepsz Zoltán, Az Autó című szaklap főszerkesztő-helyettese az InfoRádióban elmondta: a különböző autómárkák „szívesen kommunikálnak” nullával kezdődő értékeket száz kilométeren, és arról is beszélt, hogyan zajlanak ezek a mérések. Kiemelte, hogy az eltéréseket egy újfajta mérési módszer bevezetése okozza.
inforadio
ARÉNA
2026.02.24. kedd, 18:00
Bendarzsevszkij Anton
az Oeconomus Gazdaságkutató Alapítvány igazgatója, a posztszovjet térség szakértője
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×