Infostart.hu
eur:
378.47
usd:
320.84
bux:
129203.75
2026. február 6. péntek Dóra, Dorottya
Army boots close up in line on parade day
Nyitókép: vasile voicu/Getty Images

Szexre akarhatta kényszeríteni női alárendeltjeit a katonatiszt

A vád szerint a százados egyiküket azzal fenyegette, hogy eltávolítja a honvédségtől.

A Debreceni Törvényszék Büntető Kollégiumának Katonai Tanácsa 2023. január 31-én előkészítő ülést tartott annak a volt katonának az ügyében, akivel szemben két rendbeli, a sértettel kapcsolatban fennálló egyéb hatalmi, befolyási viszonyával visszaélve elkövetett szexuális kényszerítés bűntettének kísérlete miatt emelt vádat a Debreceni Regionális Nyomozó Ügyészség.

A vádirat lényege szerint a férfi 2019 januárjától – a későbbiekben elöljáróként – ismétlődően arra próbálta rávenni a sértettet, hogy szexuális cselekményeket végezzen vele, amit a nő minden alkalommal elhárított. Az elutasítást követően a század parancsnoka kritizálni kezdte a sértett munkavégzését, és közölte, hogy ezt addig folytatja, amíg a nő nem enged neki. Miután a sértett mindezek ellenére sem volt hajlandó a vádlottal szexuális kapcsolatot létesíteni, a férfi több alkalommal, különféle, az állományviszonyát is érintő fenyegetésekkel próbálta elérni, hogy a nő tegyen eleget a felszólításnak.

A volt katona 2021 májusában egy gyakorlat során – majd később többször is – egy másik alárendeltjével is közölte, hogy szexuális cselekményt akar vele végezni. Miután a sértett ezt visszautasította, a százados – a szexuális kapcsolat létesítése érdekében – kritikával illette a munkáját és azzal fenyegette, hogy el fogja távolítani a honvédségtől. A katona szolgálati jogviszonya a büntetőeljárás elrendelését követően megszűnt – olvasható a Debreceni Törvényszék közleményében.

Az előkészítő ülés során az ügyész az írásban kézbesített vádiratot fenntartotta, valamint a büntetés kiszabása vonatkozásában mértékes indítványt –

5 év börtönbüntetés és 5 év közügyektől eltiltás

– tett és megjelölte a bizonyítékait. A vádlott az előkészítő ülésen a tárgyaláshoz való jogáról nem mondott le, valamint tagadta a bűncselekmény elkövetését.

Szilvási László hadbíró őrnagy ezért az ügyet nyomban tárgyalásra utalta és megkezdődött a bizonyítási eljárás. A vádlott a hadbíró kérdésére

elismerte, hogy erotikus, illetve szexuális tartalmú üzeneteket küldött alárendeltjének,

de a védekezése szerint ezzel nem az volt a célja, hogy szexuális cselekményeket is végezzen vele. A hadbíró további a bűncselekménnyel kapcsolatos kérdéseire nem tudott elfogadható magyarázatot adni, védője tanácsára a továbbiakban megtagadta a vallomástételt.

A büntetőeljárás a bizonyítás kiegészítésével, a vád és a védelem által indítványozott tanúk kihallgatásával folytatódik 2023 februárjában.

Címlapról ajánljuk
Faragó Tamás a női vízilabda-Eb-ezüstről: „a világbajnokot és az olimpiai bajnokot megelőzve lett most második a csapat”
Értékelés

Faragó Tamás a női vízilabda-Eb-ezüstről: „a világbajnokot és az olimpiai bajnokot megelőzve lett most második a csapat”

Ezüstérmes lett a magyar női vízilabda-válogatott a Madeirán rendezett Európa-bajnokságon. Az InfoRádió Faragó Tamás olimpiai bajnok vízilabdázót, a női csapat korábbi szövetségi kapitányát kérte értékelésre. Szerinte spirituális tudás kell egy döntő megnyeréséhez, de a női válogatott az elmúlt három világversenyen döntőt játszott, a fiatalok pedig már nyertek is ifjúsági játékosokként.

Orbán Viktor péntek reggel: átállítjuk a gazdaságot családalapú működésre

A miniszterelnök szerint Brüsszelben „epét hánynak a 14. havi nyugdíjtól”, a magyar kormány viszont akkor sem adja ezt a pénzt sem a multicégeknek, sem Brüsszelnek, sem Kijevnek. Nyilatkozott Donald Trump lehetséges budapesti útjáról és a befektetők véleményéről is az 5 százalékos GDP-arányos hiánnyal kapcsolatban. Szerinte aki azt mondja, orosz gáz vagy olaj nélkül fenntartható a rezsicsökkentés, az hazudik.
inforadio
ARÉNA
2026.02.06. péntek, 18:00
Zsigmond Gábor
a Magyar Nemzeti Múzeum főigazgatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×