Infostart.hu
eur:
364.6
usd:
325.07
bux:
145401.08
2026. november 2. hétfő Achilles
Rendőrök és mentők az elkövető körül Budapest XI. kerületében, egy Lecke utcai társasház előtt 2023. január 12-én éjjel. Három intézkedő rendőrt késsel sebesített meg egy támadó Újbudán, egyikük belehalt sérüléseibe. A támadót elfogták.
Nyitókép: MTI/Mátyus Tamás

Semmit sem ismert el a rendőrökre támadó férfi

A nyomozó főügyészségen már kihallgatták azt a férfit, akit azzal gyanúsítanak, hogy csütörtökön éjszaka leszúrt három rendőrt Újbudán. A meghallgatása után indítványozzák letartóztatását.

Őrizetbe vették azt a 35 éves férfit, akit azzal gyanúsítanak, hogy egy rendőrt megölt, kettőt pedig megkéselt tegnap éjszaka Újbudán. Kovács Katalin, a Központi Nyomozó Főügyészség szóvivője a 24.hu megkeresésére azt mondta, hogy az illető nem tett vallomást a kihallgatása során, és panaszt tett a gyanúsítás ellen.

Az éjszakai újbudai rémálomról az Infostarton is részletesen beszámoltunk.

A nyomozó főügyészség elrendelte a férfi őrizetét, és indítványozza majd a letartóztatását - áll az ügyészség honlapján.

Címlapról ajánljuk
Két lépcsőben nyílnak az ügynökakták – Magyar Péter napirend előtti bejelentései
cikkünk frissül

Két lépcsőben nyílnak az ügynökakták – Magyar Péter napirend előtti bejelentései

A kormányfő megfogalmazása szerint a kommunista államhatalom behatolt a családok és a közösségek életébe, félelmet keresett, sorsokkal zsarolt, másokat erővel, pénzzel, karrierrel csábított együttműködésre. A szembenézés azonban a rendszerváltozáskor és azóta is elmaradt, a Kádár-rendszer bűneinek valós bemutatása, 36 éves adósságot törlesztenek most. Parlamenti beszéd.

Két másfél tonnás páncélszekrényre bukkantak Seszták Miklós otthonában

A Seszták Miklós KDNP-s országgyűlési képviselő, volt nemzeti fejlesztési miniszter kisvárdai házában tartott októberi házkutatás során talált páncélszekrényeket jellemzően nem magánszemélyek, hanem pénzügyi szolgáltatók és zálogházak alkalmazzák – közölte a Nemzeti Vagyonvisszaszerzési és Vagyonvédelmi Hivatal.
Meglépi a kormány, amire 36 éve várnak a magyarok

Meglépi a kormány, amire 36 éve várnak a magyarok

November 4-én, az 1956-os forradalom leverésének 70. évfordulóján megkezdődik az ügynökakták nyilvánosságra hozatala, amelyet Magyar Péter miniszterelnök parlamenti beszédében a rendszerváltás 36 éves adósságának nevezett. Az állambiztonsági nyilvántartások már ezen a héten megnyílnak, a beszervezési dossziékat pedig 2027. február 25-ig, a kommunizmus áldozatainak emléknapjáig teszik közzé. A kormányfő hangsúlyozta, hogy az iratok nem lesznek teljesek, és egy név szereplése önmagában nem elegendő az érintett megítéléséhez. Arra kérte a családokat és a sajtót, hogy kerüljék a megbélyegzést, és felelősen kezeljék a dokumentumokat.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×