Infostart.hu
eur:
363.32
usd:
312.71
bux:
147685.79
2026. szeptember 3. csütörtök Hilda
Nyitókép: Pixabay

Döcher-ügy: 23 évvel a gyilkosság után sikerült vádat emelni

Az ügyészség vádat emelt az 1999-ben Budapesten történt kettős emberölés, a Döcher-gyilkosságként ismert ügy gyanúsítottjaival szemben.

A Fővárosi Főügyészség előre kitervelten, több emberen elkövetett emberölés bűntette miatt emelt vádat a felbujtó és a gyilkos ellen, akikkel szemben életfogytig tartó fegyházbüntetést indítványozott - áll az Infostartnak is eljuttatott közleményben.

A vádirat szerint a felbujtó, egy jelenleg 52 éves férfi 1991 és 1998 között közeli baráti viszonyt ápolt áldozatával, korábbi bűntársával, és mindkettőjük közös ismerőse volt egy bolgár állampolgár, a másik áldozat.

A 52 éves férfi időközben megismerte egy szlovákiai bűnszervezet vezetőjét, akinek anyagi és logisztikai segítséget is nyújtott, amikor az a társaival együtt - szlovákiai bűnszervezeti ellentétek elől menekülve - tartósan Budapesten tartózkodott.

A vádlott elhatározta, hogy ezt a kapcsolatát felhasználva megöleti korábbi bizalmasait, a magyar és a bolgár férfit.

A bűntény idején a magyar sértett szabadságvesztés büntetését töltötte, melynek keretében enyhébb végrehajtási szabályok szerint kedvezményében részesült, és 1998 decemberétől egy XV. kerületi vendéglőben tartózkodhatott reggeltől kora estig. A sértettnek itt munkaviszonyt igazoltak.

Az 52 éves férfi a szlovákiai bűnszervezeti vezető segítségével megbízott egy szlovák bűnözőt, az ügy másik vádlottját, egy jelenleg 56 éves szlovák férfit, hogy ölje meg korábbi üzlettársait, a magyar és a bolgár férfit, amit a bérgyilkos végre is hajtott.

A szlovák bérgyilkos 1999. február 2-án a délelőtt lépett be a kisvendéglőbe, és

egy hangtompítós géppisztollyal összesen húsz, fejre és fejtájékra irányuló célzott lövéssel megölte a két férfit,

majd egy közelben várakozó autóval elmenekült a helyszínről - ismertette az ügyészség.

Az ügyészi indítvány szerint a vádlottak legkorábban 20 év után kerülhetnek feltételes szabadságra - tartalmazza a közlemény.

A rendőrség korábban beszámolt arról, hogy a Nemzeti Nyomozó Iroda nyomozói a szlovák társszervvel együttműködve a két gyanúsítottat, U. Alexet és B. Karolt Magyarországon, illetve nemzetközi művelet keretében Németországban elfogták.

A nyomozás befejezése után az iratokat vádemelés céljából 2022. november 25-én megküldték a Fővárosi Főügyészségnek - tették hozzá.

Felidézték, hogy az alvilági körökben jól ismert D. Györgyöt és bolgár testőrét 1999. február 2-án lőtték le a Budapest XV. kerületében található Palotás kisvendéglőben.

Címlapról ajánljuk
Megszűnhetnek a trafikkoncessziók, kötelező lesz az orvoskamarai tagság, kétlépcsős béremelés a szociális szférában, „három csapás” az akkugyáraknak
bejelentések a kormánytól

Megszűnhetnek a trafikkoncessziók, kötelező lesz az orvoskamarai tagság, kétlépcsős béremelés a szociális szférában, „három csapás” az akkugyáraknak

Két hét múlva várhatóan véglegesen eltörlik a koncessziók jelenlegi rendszerét. Három elv mentén alakítják át a hulladékgazdálkodást Magyarországon, miután a kormány 90 milliárd forintnyi büntetést kell, hogy fizessen az EU-nak a Mohu mulasztásai után – jelentette be Magyar Péter miniszterelnök. Gyorsítják a bírósági ítélkezést. Több pénzt kap a családi csődvédelmi szolgálat. Rögzítik a tűzifa árát a lakosságnak, csökken a tűzifa áfája, megduplázzák a szociális tűzifakeretet. Átalakul a Deák Ferenc ösztöndíjprogram – zajlik a kormányzati tájékoztató.
inforadio
ARÉNA
2026.09.03. csütörtök, 18:00
Kis Anna meteorológus, a földtudományok doktora, az ELTE Meteorológiai Tanszékének tudományos munkatársa
Szabó Péter éghajlatkutató, az ELTE Meteorológiai Tanszékének doktorandusza
Egész Európán érezhető a nyomás, csúnya pofont kapott legnagyobb szövetségesétől Kijev - Háborús híreink csütörtökön

Egész Európán érezhető a nyomás, csúnya pofont kapott legnagyobb szövetségesétől Kijev - Háborús híreink csütörtökön

Egész Európán érződik az orosz-ukrán háború nyomása: Romániában és a Baltikumban folyamatosak a drónok által elkövetett légtérsértések, Németországot pedig az elmúlt napokban sorra rázták meg a szabotázsakciók. Bár Moszkva mindent tagad, a szálak Oroszország felé vezetnek. Kijevnek viszont nem csak az orosz invázió miatt fájhat a feje, mivel Scott Bessent amerikai pénzügyminiszter egyenesen az ukránokat jelölte meg a globális energiaárak emelkedésének kiváltóiként, utalván az orosz energiaszektort érő folyamatos dróntámadásokra. Cikkünk folyamatosan frissül az orosz-ukrán háború legfontosabb híreivel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×