Infostart.hu
eur:
361.73
usd:
311.14
bux:
148307.14
2026. szeptember 3. csütörtök Hilda
Nyitókép: Pixabay

Lezárták a "verős mama" ügyét, aki béna mondatokkal védekezett

A 47 éves asszony a gyanú szerint rendszeresen ütötte unokáját.

A vádirat szerint az akkor ötesztendős kislány viselkedésében 2019-ben tapasztalták először a változásokat. Magatartási problémákról, balesetként magyarázott, furcsa sérülésekről kaptak jelzéseket a gyámhivatal munkatársai. Mivel a nyomok családon belüli erőszakra utaltak, valamint a pszichiátriai, pszichológusi vizsgálat is alátámasztotta a fizikai és szóbeli erőszakot, a kislányt 1,5 évvel fiatalabb öccsével együtt kiemelték a családból – írja a police.hu.

A gyermekeket ezután nevelőszülőnél helyezték biztonságba, a járási hivatal pedig feljelentést tett a rendőrségen. A nyomozás felszínre hozta a testvérek viszontagságait: Dunakeszin élő nagymamájukhoz 2018-ban költöztek édesanyjukkal, aki 2019-ben börtönbe került. Néhány hónapnyi nagymamás felügyelet után

a kislány magatartása érezhetően és láthatóan megváltozott.

A testén időről időre megjelent, szokatlan nyomok ugyanis nem kisgyermeki csínyekre és apró balesetekre utaltak. Az egyik vizsgálat alkalmával a kislány hátán 4, kb. 20 centiméter hosszú, bal combján 10 centiméter hosszú véraláfutás, jobb kezén duzzanat és hematóma volt látható a többi, korábban szerzett, gyógyulóban lévő sérülések mellett.

A rendőrségi nyomozás alatt kirendelt igazságügyi gyermekpszichiátriai és klinikai gyermekpszichológiai szakértő mindkét gyermeket megvizsgálta. Szakvéleménye szerint a kisfiú kizárólag nővéréhez kötődött, a nagymamával szemben erős elzárkózást érzett és mutatott. A nő nem bántotta őt, de ettől függetlenül „verős mamának” nevezte, mert a veréseknek ő is tanúja volt.

A most nyolc éves kislány szintén „verős mamának” hívta anyai nagyszülőjét,

utalva arra, hogy rendszeresen „csípős bottal” ütlegelte őt.

A dunakeszi rendőrök két rendbeli kiskorú veszélyeztetése, valamint kapcsolati erőszak bűntettével gyanúsították meg a kisgyermekek nagymamáját. A 47 éves asszony tagadta, hogy akár szóval, akár tettleg bántotta volna unokáját. Állítása szerint a kislány mindig rosszalkodott, a sérüléseit pedig más gyerekkel való verekedés közben szerezte, vagy magának okozta.

Címlapról ajánljuk
A rollerektől a zebrákig: fontos közlekedési változások Szlovákiában

A rollerektől a zebrákig: fontos közlekedési változások Szlovákiában

Szeptember elsejétől szigorodtak és lényegesen átalakultak a közúti közlekedés szabályai Szlovákiában. A belügyminisztérium előterjesztése nyomán hatályba lépett törvénymódosítások a járművezetőket, a kisméretű elektromos eszközöket használókat, valamint a gyalogosokat egyaránt érintik, a jogalkotó célja pedig a közlekedés biztonságosabbá és logikusabbá tétele volt.

Megszűnhetnek a trafikkoncessziók, kötelező orvoskamarai tagság, béremelés a szociális szférában, „három csapás” az akkugyáraknak

Két hét múlva várhatóan eltörlik a koncessziók jelenlegi rendszerét. Három elv mentén alakítják át a hulladékgazdálkodást, miután a kormány 90 milliárd forintnyi büntetést kell, hogy fizessen az EU-nak a Mohu mulasztásai után – jelentette be Magyar Péter miniszterelnök a kormányzati tájékoztatón.
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×