Infostart.hu
eur:
362.52
usd:
312.15
bux:
147747.91
2026. szeptember 5. szombat Lőrinc, Viktor
money
Nyitókép: guinevra/Getty Images

Magára költötte a gyermekotthon lakóinak pénzét a vezető nevelőnő

A nő két Nógrád megyei gyermekotthonban is intézményvezetőként dolgozott, a feladata a gyermekek ellátását biztosító pénzösszeggel történő gazdálkodás volt.

A nevelőnő vezetőként dolgozott két Nógrád megyei gyermekotthonban is, a feladata a gyermekek ellátását biztosító pénzösszeggel történő gazdálkodás volt.

2018 márciusa és áprilisa között közel másfél millió forint volt rábízva, amit a gyermekotthon működésének biztosítására kellett volna fordítania. Az ellátmány jelentős része bankszámlára érkezett, amiről a kezelésében álló bankkártyával mintegy 850 ezer forintot vett fel, azt azonban a nevelésben álló gyermekek ellátása helyett magára költötte – olvasható az ugyeszseg.hu-n.

A vádlott feladata volt az is, hogy a felnőttkor elérésével a gyermekvédelmi gondoskodásból kikerült fiatalok utógondozásával járó pénzügyeket intézze. Ennek keretében köteles volt havonta a fiataloknak saját jogán járó juttatások egy részét személyi térítési díjként a gyermekvédelmi szakszolgálat felé befizetni. 2017 év során e kötelességének azonban öt fiatal esetében nem tett eleget, az előírt havi összeget az intézménynek nem fizette be, azzal a sértettek felé sem számolt el, azt saját szükségleteire fordította, ezzel a fiataloknak közel 150 ezer forint kárt okozott.

Az egyik utógondozott saját nevére szóló bankkártyáját és az ahhoz tartozó PIN-kódot is a nő őrizte, arról 2017 novembere és 2018 januárja között többször készpénzt vett fel, valamint azzal közvetlenül fizetett is a saját igényeinek fedezése céljából, ezzel a fiatal megtakarításából 780 ezer forintot élt fel.

Az ügyészség a büntetlen előéletű nő ellen sikkasztás bűntette miatt emelt vádat, melyben felfüggesztett börtönbüntetés kiszabását indítványozta azzal, hogy a vádlottat a próbaidő idejére a bíróság helyezze pártfogó felügyelet alá. Indítványozta továbbá, hogy a bíróság kötelezze a nőt az okozott károk megtérítésére.

Arra az esetre, ha a vádlott az előkészítő ülésen a váddal egyezően elismeri a bűncselekmény elkövetését és lemond a tárgyaláshoz való jogáról, az ügyészség 1 év 8 hónap, végrehajtásában 5 évre felfüggesztett szabadságvesztés kiszabását indítványozta – zárul a Nógrád Megyei Főügyészség közleménye.

Címlapról ajánljuk

Hack Péter szerint így lehetne gyorsítani a magyar igazságszolgáltatáson

Felülvizsgálja a kormány a büntetőeljárások elhúzódásának okait. A miniszterelnök szerint a cél előkészíteni minden olyan jogszabályi, szervezeti és finanszírozási változtatást, ami rövidítheti a nyomozásokat, az ügyészségi eljárásokat és a bírósági szakaszt. Hack Péter jogász, az ELTE emeritus professzora az InfoRádióban azt mondta: nemzetközi összehasonlításban nem kiemelkedően hosszúak a magyar perek, de lehetne gyorsítani rajtuk.
inforadio
ARÉNA
2026.09.07. hétfő, 18:00
Prőhle Gergely
a Nemzeti Közszolgálati Egyetem John Lukacs Intézetének programigazgatója
Eséssel zártak az amerikai tőzsdék

Eséssel zártak az amerikai tőzsdék

Vegyes teljesítménnyel zártak a vezető nyugat-európai tőzsdék, miközben a magyar részvénypiac gyengült, a vezető hazai részvények pedig eltérően teljesítettek. Az amerikai tőzsdéken szintén az eladók kerültek fölénybe. A befektetői hangulatra a vártnál jóval erősebb amerikai munkaerőpiaci adat is hatással van, amely az emelkedő olajárakkal és a kedvező beszerzésimenedzser-indexekkel együtt erősebb gazdasági képet rajzol. Mindez új megvilágításba helyezheti a Fed közelgő kamatdöntését, miközben a bérdinamika mérséklődése tompíthatja a munkaerőpiac felől érkező inflációs nyomást. Hasonló témákkal is foglalkozunk a Portfolio Investment Day konferenciánkon október 21-én. Jön az év egyik legnagyobb befektetési eseménye, ahol profi szakértők mondják el, mibe érdemes most befektetni. Regisztáció itt.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×