Infostart.hu
eur:
362.52
usd:
312.15
bux:
147747.91
2026. szeptember 5. szombat Lőrinc, Viktor
Nyitókép: Rákosmenti Pirítós/Facebook

Még egy BKV-buszt is bevetett a rendőrség, hogy megfékezze a hajnali ámokfutót – videó

Legalább egy tucatnyi rendőrautó üldözte Budapesten azt a száguldozó 16 évest, aki nekiment két rendőrautónak és egy rendőrt is elsodort.

Az autós üldözés azután bontakozott ki, hogy a rendőrök sikertelenül próbáltak feltartóztatni a budapesti XV. kerületi Páskom parkán egy sofőrt, aki a forgalommal szemben közlekedett egy egyirányú utcában hajnali fél kettőkor. A XVII. kerületi Pesti úton már tucatnyi rendőrautó volt a menekülő nyomában.

A Telex megkeresésére a Budapesti Rendőr-főkapitányság közölte, hogy a sofőr a XV. kerületi megállítási kísérletre továbbhajtott, sőt nekiment egy rendőrautónak, és elsodorta a mellette álló rendőrt, aki könnyű sérüléseket szenvedett. Ezután több rendőri egység is követni kezdte a száguldozó sofőrt, aki a jelzéseket is figyelmen kívül hagyta.

Ezután még egy rendőrautónak nekiütközött, majd innen is továbbhajtott, végül hajnali 3 óra körül a XVII. kerületi Békás-szorosnál (ez a Békás-szoros utca lehet – a szerk.) sikerült megállítaniuk. Ekkor derült ki, hogy az autóban hárman utaztak, a sofőr egy 16 éves fiú volt, akinek nincs jogosítványa.

„A hatóságokat igencsak megdolgoztatta a menekülő versenyző” – írjta fenti videót megosztó Facebook-oldal kezelője. Még egy BKK busszal is megpróbálták útját állni a Pesti úton, hajnali háromkor menekülő autósnak.

Az akció során az egyik, megkülönböztető jelzéssel haladó szolgálati gépkocsi elütött egy elé lépő asszonyt, akit a mentők súlyos sérülésekkel vittek kórházba. A baleset körülményeit az ügyészség vizsgálja – teszi hozzá a híroldal.

Címlapról ajánljuk

Hack Péter szerint így lehetne gyorsítani a magyar igazságszolgáltatáson

Felülvizsgálja a kormány a büntetőeljárások elhúzódásának okait. A miniszterelnök szerint a cél előkészíteni minden olyan jogszabályi, szervezeti és finanszírozási változtatást, ami rövidítheti a nyomozásokat, az ügyészségi eljárásokat és a bírósági szakaszt. Hack Péter jogász, az ELTE emeritus professzora az InfoRádióban azt mondta: nemzetközi összehasonlításban nem kiemelkedően hosszúak a magyar perek, de lehetne gyorsítani rajtuk.
inforadio
ARÉNA
2026.09.07. hétfő, 18:00
Prőhle Gergely
a Nemzeti Közszolgálati Egyetem John Lukacs Intézetének programigazgatója
Még fel sem állt az új közmédia, máris visszatért a csonka kuratóriumok problémája – És felvillant a rendszer többi hibája is

Még fel sem állt az új közmédia, máris visszatért a csonka kuratóriumok problémája – És felvillant a rendszer többi hibája is

Még meg sem alakult a Független Közmédia Testület, máris előkerült az új közmédia-rendszer egyik legsúlyosabb kockázata, vagyis a csonka működés lehetősége. A Művelődési Bizottság leszavazta az ellenzéki pártok három jelöltjét, Radnai Márk, a bizottság tiszás alelnöke pedig jelezte, hogy ez nem akadályozza a folyamatot, mert a Testület hat taggal is megalakulhat. Szerinte, ha az ellenzéki pártok továbbra sem állítanak alkalmas jelölteket, a médiaszakma előtt nyílhat meg a jelölés lehetősége, ez azonban nem következik egyértelműen a törvény szövegéből. A történet így egyszerre idézi fel a csonka kuratóriumok problémáját, mutat rá a szabályozás hosszú távú kockázataira, és veti fel a kérdést: ha a cél valóban a pártpolitikai befolyástól mentes közmédia, miért van szükség egyáltalán pártpolitikai jelöltekre?

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×