Infostart.hu
eur:
362.52
usd:
312.15
bux:
147747.91
2026. szeptember 5. szombat Lőrinc, Viktor
Nyitókép: police.hu

Rémálom az M3-ason: nagyot mentettek a rendőrök

Az ittas kamionsofőr elvétette a kijáratot, ezért inkább megfordult az autópályán.

A rendőrségre november 19-én hajnalban érkezett bejelentés, mely szerint az M3-as autópályán egy kamion a forgalommal szemben Budapest irányába közlekedik. A Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Rendőr-főkapitányság munkatársai a balesetveszélyesen közlekedő kamiont Vaja térségében megállították, igazoltatták a sofőrt és vele szemben alkoholszondát alkalmaztak, amely pozitív értéket mutatott.

A tehergépkocsit vezető férfi elmondta, hogy miután túlhajtott a Mátészalka irányába vezető kijáraton, úgy döntött, hogy megfordul az autópályán, és visszamegy. A rendőrök azt is megállapították, hogy a járművezető a megfordulás közben az utat szegélyező szalagkorlátot is megrongálta.

A rendőrök a 46 éves román állampolgárságú sofőr vezetői engedélyét a helyszínen bevonták, a Mátészalkai Rendőrkapitányságra előállították, ahol vele szemben közúti veszélyeztetés bűntett, valamint ittas járművezetés bűncselekmény elkövetése miatt büntetőeljárás indult.

Címlapról ajánljuk

Diákmunka ősszel: kiderültek a leggyakoribb munkatípusok és az órabérek

Több mint 100 ezer új hallgató érkezik idén ősszel a felsőoktatásba, ami a tanévkezdéssel együtt jelentősen átalakíthatja a diákmunkapiacot. A Mind-Diák Szövetkezet szerint a diákok a nyári időszaknál kevesebb órát vállalnak majd, ugyanakkor a hosszú távú gyakornoki programok többsége változatlanul működik tovább, és egyre fontosabb szerepet kapnak a szakmai tapasztalatot nyújtó pozíciók.
inforadio
ARÉNA
2026.09.07. hétfő, 18:00
Prőhle Gergely
a Nemzeti Közszolgálati Egyetem John Lukacs Intézetének programigazgatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×