Infostart.hu
eur:
362.45
usd:
317.72
bux:
0
2026. július 22. szerda Magdolna
Nyitókép: Pixabay

Példátlan méretű fogásról számolt be a NAV

5,3 milliárd forint az értéke a 2,8 millió doboz, azaz 57 millió szál lefoglalt cigarettának.

A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) munkatársai Tolna megyében az egyik kikötőnél, valamint egy Pest megyei raktárban összesen 2,8 millió doboz zárjegy nélküli cigarettát foglaltak le, amelynek kiskereskedelmi értéke meghaladja az 5,3 milliárd forintot – mondta a NAV Dél-dunántúli Bűnügyi Igazgatóságának igazgatója.

Drabos Imre alezredes hozzátette, hogy mindez a költségvetésnek áfa és jövedéki adónemben 3,8 milliárd forint vagyoni hátrányt okozott. Az ügyben költségvetési csalás és pénzmosás bűntett elkövetésének gyanújával indítottak nyomozást.

A Magyarországon eddig példátlan értékű fogás után négyen már letartóztatásban vannak

– jegyezte meg.

Az alezredes elmondta, október 11-én délután a bevetési igazgatóság járőrei egy bárka kipakolását ellenőrizték az egyik Tolna megyei kikötőben. A hajó rakománya az okiratok szerint ezer tonna étkezési só volt, amelyet 25 kilogrammos kiszerelésű zsákokban tároltak, ezeket pedig a rakodás megkönnyítése érdekében 750 nagyobb zsákban helyezték el. A pénzügyőr járőrök azonban az egyik ilyen nagyobb zsákban nemcsak étkezési sót, hanem cigarettát is találtak.

Az alezredes hozzátette, leleményesek "azok a bűnözők, akik cigarettában utaznak", ugyanis korábban már konzervek és fűrészáruk közé rejtett cigarettát is találtak. A jelenlegi esetről megjegyezte, a pénzügyőrök

öt napig számolták a kikötőben talált csempészcigarettákat.

Ekkora mennyiséggel egyetlen helyszínen még soha nem találkoztak – mondta.

Az eset felderítésére nyomozócsoport alakult, amely költségvetési csalás és pénzmosás bűntett gyanúja miatt kezdte meg a munkáját. Ennek eredményeként jutottak el Pest megyébe, ahol egy raktárnál körülbelül 460 ezer doboz cigarettát találtak, ráadásul három embert tetten értek a cigaretta pakolása közben. Később további egy emberrel bővült a gyanúsítottak köre.

Drabos Imre elmondta, tartani lehet attól, hogy az elkövetők összebeszélnek, befolyásolnák a tanúkat, tárgyi, okirati bizonyítékokat semmisítenének meg, ezért a Szekszárdi Járásbíróság elrendelte az őrizetben lévő négy ember letartóztatását. Az akció külföldi szálait nemzetközi bűnügyi együttműködésben az Europol koordinálja.

Közölte,

a felderített és lefoglalt cigaretták nem hamisítványok, ezeket legálisan működő cigarettagyárakban állították elő,

jellemzőjük, hogy azokat az előállítás után egy másik országba exportálják, ahol szinte kivétel nélkül a feketepiacra kerülnek.

Drabos Imre a lefoglalt 2,8 millió doboz (57 millió szál) cigarettáról elmondta, hogy ez a mennyiség a legális dohányforgalmazási adatokat tekintve Tolna megyében a nemzeti dohányboltokon keresztül öt hónapon át szolgálná ki a fogyasztói igényeket.

Címlapról ajánljuk

Bóka János új Fidesz-frakcióvezető: a Tisza Párt nem akarja, hogy 2030-ban az emberek szabadon dönthessenek

Készen állok a politikai közösségünk szolgálatára, vállalva, hogy megőrzöm az elmúlt 16 év eredményeit és képviselem értékeinket – jelentette ki megválasztása után Bóka János, a Fidesz új frakcióvezetője.
inforadio
ARÉNA
2026.07.22. szerda, 18:00
Gálik Zoltán
a Budapesti Corvinus Egyetem docense
Meghajolt Zelenszkij a követelések előtt, de csak részben, elsötétült a Krím – Percről percre híreink az orosz-ukrán háborúról szerdán

Meghajolt Zelenszkij a követelések előtt, de csak részben, elsötétült a Krím – Percről percre híreink az orosz-ukrán háborúról szerdán

Volodimir Zelenszkij ukrán elnök kedden menesztette az ukrán fegyveres erők főparancsnokát, Olekszandr Szirszkijt. Az egy hete tartó tüntetések kereszttüzébe került Szirszkij helyére Mihajlo Drapatijt érkezik. A demonstrálók Szirszkij leváltása mellett a volt főparancsnokkal konfliktusba került Mihajlo Fedorov visszatérését is követelik a védelmi tárca élére. Zelenszkij ennek kapcsán kijelentette, Fedorovnak egy "érdemeinek megfelelő vezetői pozíciót" ajánlott, mely keretében elősegítheti az ország technológiai fejlődését. Közben áramszünetekről számoltak be az oroszok által megszállt Krímben, és több dél-oroszországi városban tűz ütött ki ukrán csapások következtében. Cikkünk folyamatosan frissül az orosz-ukrán háború legutóbbi eseményeivel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×