Infostart.hu
eur:
362.52
usd:
312.15
bux:
147747.91
2026. szeptember 5. szombat Lőrinc, Viktor
Nyitókép: Pixabay

Két kerékpárost is ugyanaz a cserbenhagyó terepjáró üthetett, el, az egyik áldozat meghalt

Előbb Jánossomorján, majd nagyjából húsz perccel később Mosonmagyaróváron történt a gázolás, mindkettőt egy hasonló, vélelmezhetően Mercedes márkájú sötét terepjáró okozta. A sofőr egyik esetben sem állt meg segítséget nyújtani.

Halálos kimenetelű közúti közlekedési baleset történt Jánossomorján, a Szabadság utcában, 2021. október 4-én 3 óra 37 percet megelőző időben. A rendelkezésre álló információk szerint egy Andau irányába közlekedő sötét színű, terepjáró jellegű, feltehetőleg Mercedes típusú gépkocsi vezetője elütötte a Szabadság utcán haladó kerékpárost, majd a helyszínről megállás és segítségnyújtás nélkül elhajtott. A baleset következtében a kétkerekűvel közlekedő helybéli nő olyan súlyos sérüléseket szenvedett, hogy a helyszínen életét vesztette – írja honlapján a rendőrség.

Szintén egy sötét színű feltehetőleg Mercedes típusú terepjáró ütött el egy biciklist 2021. október 4-én 5 óra körül, Mosonmagyaróváron, a Szent István király úton, majd a helyszínről megállás és segítségnyújtás nélkül elhajtott. A megsérült kerékpárost a mentők kórházba vitték.

A balesetek körülményeit a Mosonmagyaróvári Rendőrkapitányság vizsgálja.

A rendőrség kéri, hogy aki az ismeretlen járművel vagy vezetőjével kapcsolatban információval rendelkezik, jelentkezzen a fönti linken található elérhetőségeken.

Címlapról ajánljuk
Már kimutatható, hogy az újabb generációk képességeit rontották az okoseszközök

Már kimutatható, hogy az újabb generációk képességeit rontották az okoseszközök

Most első alkalommal fordulhat elő, hogy egy fiatal generáció bizonyos képességekben rosszabbul teljesít, mint a szülei korosztálya – mondta Pöltl Ákos. A Semmelweis Egészségfejlesztési Központ digitális gyermekvédelmi szakértője a Kék Bolygó podcastban arról beszélt, hogyan befolyásolhatja a túlzott okostelefon-használat a gyerekek idegrendszeri fejlődését, figyelmét és tanulási képességeit.

Ezért akar mindenki egyre nagyobb szeletet az Északi-sarkvidékből

Donald Trump többször is felvetette Grönland megszerzésének lehetőségét, ami jelentősen felgyorsította az Európai Unió Északi-sarkvidéki szerepvállalását. A transzatlanti feszültségekre válaszul Brüsszel erősítette együttműködését Norvégiával és Izlanddal. A térségben ezalatt Oroszország és Kína is igyekszik növelni befolyását. Németh Viktóriát, az Oeconomus Gazdaságkutató Alapítvány senior kutatóját kérdezte az InfoRádió.
inforadio
ARÉNA
2026.09.07. hétfő, 18:00
Prőhle Gergely
a Nemzeti Közszolgálati Egyetem John Lukacs Intézetének programigazgatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×