Infostart.hu
eur:
353.42
usd:
309.02
bux:
143072.29
2026. július 4. szombat Ulrik

Gyermekpornográfiával és drogbirtoklással vádolnak itthon egy szudáni nőt

Gyanús lett a hatóságoknak a menekültstátusza, így kezdték vizsgálni.

Gyermekpornográfia és kábítószer birtoklása miatt vádat emeltek egy 45 éves szudáni nő ellen - közölte a Fővárosi Főügyészség hétfőn. A nő 2003 júliusától menekültként tartózkodik Magyarországon.

Tavaly felmerült a gyanú, hogy megtévesztette a hatóságokat, ezért a menekülti státusza visszavonására eljárás indult. Az eljárás során az idegenrendészeti hatóság a nő mobiltelefonján bűncselekményre utaló adatokat talált, ezért feljelentette.

A vádirat szerint a nyomozóhatóság által januárban lefoglalt mobiltelefonon három gyermekpornográf tartalmú felvétel volt. A felvételeket egy mobilalkalmazáson keresztül kapta meg mástól, majd 2019 őszén két felvételt ő is továbbított másnak.

Közölték azt is, hogy a nő VIII. kerületi bérelt lakásában 34 kapszulában csaknem 400 gramm kokaint találtak.

A Budapesti VIII. Kerületi Ügyészség a nőt kiskorú személyekről készült pornográf felvétel átadásával, illetve tartásával elkövetett gyermekpornográfia bűntettével, valamint jelentős mennyiségre elkövetett kábítószer-birtoklás bűntettével vádolja.

Az ügyészség fegyházbüntetés kiszabására, valamint - ha a menekültstátuszát visszavonják - a kiutasítására tett indítványt. Indítványozták azt is, hogy a bíróság a nőt véglegesen tiltsa el minden olyan foglalkozástól, illetve tevékenységtől, amelynek keretében 18. életévét be nem töltött személy nevelését, felügyeletét, gondozását végezné vagy ilyen személlyel hatalmi vagy befolyási viszonyban állna - áll a közleményben.

Címlapról ajánljuk
Szakértő: 77 év után most békét köthet Izrael és Libanon – de ez nem rajtuk fog múlni

Szakértő: 77 év után most békét köthet Izrael és Libanon – de ez nem rajtuk fog múlni

Az Egyesült Államok közvetítésével Izrael és Libanon egy trilaterális keretmegállapodást írt alá Washingtonban június 26-án. Bár egyezmény még nem békeszerződés, de komoly lehetőség nyílhat az 1948-49 óta tartó háborús állapot lezárására. Mindez azonban azon áll vagy bukik, hogy sikerül-e kikerülnie Libanonnak a Hezbollah szorításából – erről beszélt az InfoRádióban Nagy Dávid, az Oeconomus Gazdaságkutató Alapítvány elemzője, biztonság- és védelempolitikai szakértő.

Megint Messi: az argentinok csak hosszabbítás után tudták kiejteni a kétszer is egyenlítő csodacsapatot a foci-vb-n

Lionel Messi rekorddöntő újabb gólja után is csak 1-1-re végzett a rendes játékidőben a címvédő Argentína és a vb-újonc Zöld-foki Köztársaság a foci-vb-n. Az afrikaiak még a hosszabbításban is tudtak egyenlíteni, de a vége 3-2 lett az argentinok javára, így Messiék nézhetnek szembe a Mo Szalah vezette Egyiptommal a nyolcaddöntőben.
inforadio
ARÉNA
2026.07.06. hétfő, 18:00
Kovács Erik
a Mathias Corvinus Collegium Klímapolitikai Intézet vezető kutatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×