Infostart.hu
eur:
379.15
usd:
321.99
bux:
125330.11
2026. február 24. kedd Mátyás
börtön

Most csak próbálkozott a gyilkossággal, így derült ki, hogy korábban kétszer ölt

Angyalföldön támadt késsel egy elhagyatott épületben alvó férfira. Ő túlélte, de tavaly és négy éve ölt a gyanú szerint.

Két korábbi gyilkossággal gyanúsítanak egy férfit, aki akkor került a rendőrség látókörébe, amikor több késszúrással életveszélyesen megsebesített egy férfit tavaly augusztusban Budapesten – közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság Életvédelmi Osztályának vezetője videónyilatkozatban.

Gál Sándor a rendőrségi honlapon közzétett videóban ismertette: a XIII. kerületben az 54 éves alvó férfira támadó férfi a helyszíni meghallgatásakor azt mondta, hogy barátjával egy helyiségben aludt, amikor egy ismeretlen kihúzta az épület elé és többször megrúgta, miközben barátja segélykiáltásait hallotta.

Az életveszélyesen megsebesült sértett a kórházban a rendőröknek elmondta: arra ébredt, hogy társa a bejárati ajtóban állt, késsel a kezében, majd ráugrott. A férfi megvágta a kezét és mellkason szúrta, majd miután a sértett lerúgta magáról, elhagyta az épületet – mondta.

Hozzátette: a férfit gyanúsítottként kihallgatták, őrizetbe vették és kezdeményezték letartóztatását, amelyet a bíróság el is rendelt.

A rendőrség feltérképezése alapján a férfi három másik ügyhöz is köthető: a gyanú szerint

  • tavaly júliusban a XIII. kerületi Béke téren megvert egy 37 éves férfit, aki emiatt nyolc napon túl gyógyuló sérülést szenvedett,
  • 2020 májusában 21 szúrással megölt egy 29 éves férfit, majd eltulajdonította értékeit,
  • 2017-ben pedig a VIII. kerületben egy 65 éves férfit vert meg, aki a kórházba szállítása után meghalt

– tudatta az osztályvezető.

Gál Sándor közölte: a férfi elmeorvosi vizsgálatán kiderült, hogy nem szenved elmebetegségben, kóros elmeállapotban, és tisztában volt a cselekményeinek súlyosságával, négy bűncselekmény közül kettőt be is ismert, a másik kettő esetben tanúkihallgatások, szakértői vizsgálatok és kamerafelvételek állnak rendelkezésre bizonyítékként.

A férfi megalapozottan gyanúsítható nyereségvágyból, több ember és védekezésre képtelen személy sérelmére, különös kegyetlenséggel elkövetett emberölés kísérletével és súlyos testi sértés elkövetésével. A rendőrség a büntetőügy iratait vádemelési javaslattal hétfőn átadta a Fővárosi Főügyészségnek.

Címlapról ajánljuk

Ezt a levelet küldte Orbán Viktor António Costának, az Európai Tanács elnökének

Orbán Viktor miniszterelnök levelet küldött António Costának, az Európai Tanács elnökének, 2026. február 23-án. A levelet a kormányfő 2026. február 24-én tette közzé közösségi oldalán.
inforadio
ARÉNA
2026.02.24. kedd, 18:00
Bendarzsevszkij Anton
az Oeconomus Gazdaságkutató Alapítvány igazgatója, a posztszovjet térség szakértője
Rakéták zúgtak Oroszország felett, súlyos hiány bukott ki Ukrajnában - Híreink az ukrán frontról percről percre kedden

Rakéták zúgtak Oroszország felett, súlyos hiány bukott ki Ukrajnában - Híreink az ukrán frontról percről percre kedden

Kisebb ukrán ellentámadásról jönnek hírek Zaporizzsja megyéből: Olekszandr Szirszkij ukrán főparancsnok nyolc falu visszafoglalásáról adott jelentést, ugyanakkor hangsúlyozta, hogy nagyobb offenzív hadjáratot nem folytat az ukrán haderő. Mikolaivben hatalmas robbanás történt, hét rendőr sérült meg, az ukrán hatóságok terrortámadás miatt indítottak nyomozást. Szlovákia leállította az Ukrajnának biztosított áramellátást, amíg a Barátság-kőolajvezetéken újra nem indul az energiahordozó forgalma. A nap folyamán Oroszország több platformon is megvádolta Ukrajnát azzal, hogy nukleáris fegyvert akarnak beszerezni nyugati támogatóiktól. Ukrajna sikeres ATAMCS-támadást jelentett Oroszország ellen kora délután, Zelenszkij elnök pedig arról beszélt: az ukrán területek mintegy 80%-a nem rendelkezik ballisztikus rakéták elleni védelemmel. Cikkünk folyamatosan frissül az orosz-ukrán háború keddi fejleményeivel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×