Infostart.hu
eur:
364.71
usd:
309.9
bux:
0
2026. május 3. vasárnap Irma, Tímea

Ötös karambolt és maradandó fogyatékosságot okozó ütközés – fotók

A maradandó fogyatékosságot eredményező közúti baleset gondatlan okozásának vétsége miatt indult ügyben a Tatabányai Járási Ügyészség vádiratot nyújtott be azzal a fiatal nővel szemben, aki a vészfékezés ellenére hátulról neki ütközött egy motorkerékpárnak.

A vádirat lényege szerint a fiatal nő 2019. október 27. napján a délutáni órákban derült időben, jó látási és erős forgalmi viszonyok mellett vezette az autóját Tát lakott területén kívül, a 1119-es számú úton Bajna felől Esztergom irányába. Amikor egy útkereszteződéshez ért, későn vette észre, hogy egy motorkerékpár az úttesten áll és a vészfékezés ellenére nekiütközött a motorkerékpár hátuljának. Emiatt a motorkerékpár nekiütközött az előtte várakozó gépjárműnek, majd az árokba csapódott, két utasa pedig az úttestre zuhant. A motorkerékpár előtt lévő gépjármű is nekiment az előtte állónak. Az ütközéseket követően érkezett a baleset helyszínéhez egy másik személygépkocsi, melynek vezetője későn észlelte a balesetet, ezért a vészfékezés ellenére belement a vádlott által vezetett személygépkocsiba – derül ki a Komárom-Esztergom Megyei Főügyészség közleményéből.

A motorkerékpár vezetőjének és utasának a baleset következtében nyolc napon túl gyógyuló, maradandó fogyatékosságot eredményező sérülése keletkezett.

Az ügyészség a vádiratban arra tett indítványt, hogy az Esztergomi Járásbíróság tárgyalás mellőzésével, büntetővégzésben felfüggesztett fogházbüntetést szabjon ki a vádlottal szemben és határozott időre tiltsa el a közúti járművezetéstől.

Címlapról ajánljuk

Történelmi világcsúcs maratonfutásban – Csodacipő, speciális energiazselé, ideális időjárás

Az élmezőny tagjai között nagyon komoly versengés alakult ki, egymást is inspirálták, motiválták. Valószínűleg ez is eredményezte azt az egyedülálló sportteljesítményt, hogy az első három helyezett megdöntötte a korábbi világcsúcsot – így értékelte az InfoRádióban a vasárnapi London Marathon eredményeit Gyimes Zsolt, a Magyar Testnevelési és Sporttudományi Egyetem Atlétika Tanszékének egyetemi docense.
inforadio
ARÉNA
2026.05.04. hétfő, 18:00
Fodor Gábor
volt miniszter, a Közép-európai Rendszerváltást Kutató Intézet vezetője
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×