Infostart.hu
eur:
389
usd:
330.1
bux:
0
2025. december 25. csütörtök Eugénia

Rázárta vevőjére a boltajtót

A bíróság - nem végleges végzésében - letartóztatta azt az asszonyt, aki hiába ürítette ki a kasszát, nem tudott elmenekülni, mert az eladó rázárta a boltot.

A Budapest Környéki Törvényszék közlése szerint az eset április 19-én történt, amikor a gyanúsított bement egy fóti üzletbe, és a pulthoz lépve egy késsel megfenyegette az eladót, felszólítva a bevétel átadására. Mivel a követelésnek a sértett nem tett eleget, a nő megpróbált a pult mögé jutni. Ezt kihasználva az eladó kimenekült a helyiségből, és a gyanúsítottat a rendőrség kiérkezéséig az üzletbe zárta.

Közben a nő a kasszagépből kivette és zsebre tette az összes készpénzt, illetve a bankkártyás fizetéseket igazoló papírokat, majd megpróbálta a bejárati ajtót kifeszíteni.

Mivel nem járt sikerrel, leült, elszívott egy fél szál cigarettát és megivott egy alkoholos italt.

A nő ellen a Dunakeszi Rendőrkapitányság felfegyverkezve elkövetett rablás bűntette miatt nyomoz.

A Budakörnyéki Járásbíróság nyomozási bírója meghallgatta a gyanúsítottat, és az ügyészi indítvánnyal egyetértve elrendelte a letartóztatását az elsőfokú bíróságnak a tárgyalás előkészítése során hozandó határozatáig. A döntést az ügyész tudomásul vette. A gyanúsított és védője fellebbezett ellene, így a végzés nem végleges, de végrehajtható - áll a közleményben.

Címlapról ajánljuk
Lefeleződött a kakaó ára, de mikor fogjuk végre mi is érezni?

Lefeleződött a kakaó ára, de mikor fogjuk végre mi is érezni?

2025-ben a kakaó ára ugyan korrigált a korábbi csúcsokhoz képest, de még mindig kétszerese a néhány évvel ezelőtti szintjének. Mivel a gyártók jellemzően 6–12 hónapos beszerzési ciklusokkal dolgoznak, a világpiaci ármérséklődés csak 2026 elején–közepén hathat a beszállítói árakra. Intődy Gábor, a Magyar Édességgyártók Szövetségének főtitkára az InfoRádióban azt mondta: a csokoládé árában ugyanakkor nem várható jelentős csökkenés, mert a kész termék mindössze 20 százalékát teszi ki a kakaó.
VIDEÓ
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×