Infostart.hu
eur:
388.03
usd:
329.53
bux:
0
2025. december 28. vasárnap Kamilla
Nyitókép: Pixabay

Ott „segített” a két korrupt közterület-felügyelő, ahol csak tudott

A vádlottak jogtalan előnyért cserébe széles körben szegték meg hivatali kötelességüket.

A vádirat szerint a vesztegető vádlottak egyike 2018-ban, egy szervízcég ügyvezetőjeként, filmforgatásokhoz szerzett közterülethasználati engedélyeket. A filmforgatások során azonban gyakran felmerült, hogy a tényleges forgatásra, parkolásra, területfoglalásra nem, vagy nem csak az előzetesen engedélyezett helyeken került sor, azonban idő hiányában újabb engedély beszerzésére ilyenkor már nem volt mód.

Erre tekintettel a cégvezető vádlott a vád szerint előzetesen megegyezett a két fővárosi közterület-felügyelővel, hogy amennyiben egy adott filmforgatáson a területhasználati engedélyben szereplőkön túlterjeszkednek, úgy jogtalan előnyért cserébe a közterület-felügyelő vádlottak biztosítják azt – szükség esetén más közterület-felügyelők befolyásolásának ígéretével –, hogy ellenőrzésre és bírságolásra ne kerüljön sor, a filmforgatás zavartalanul megtörténhessen.

Minderről a cégvezető vádlott megbízói nem bírtak tudomással.

A közterület-felügyelők a kötelességszegésekért alkalmanként jellemzően 25-40 ezer forint közötti összeget kértek.

A vád szerint a fentieken túlmenően, a két közterület-felügyelő vendéglátó egységeknek, rendezvényszervezőnek, reklámcég projektvezetőjének, dohánybolt tulajdonosának, és egy építési vállalkozónak is biztosított engedély nélküli közterület használatot; ők az ügy további vádlottjai.

Az ügynek összesen 12 vádlottja van.

A Fővárosi Nyomozó Ügyészség az ügyben több mint 20 korrupciós bűncselekmény, valamint több rendbeli hivatali visszaélés miatt nyújtott be vádiratot a Fővárosi Törvényszékre.

A nyomozó ügyészség a két közterület-felügyelővel, és azzal a cégvezetővel szemben, aki őket a filmforgatások helyszínével kapcsolatban több alkalommal megvesztegette, végrehajtandó börtönbüntetés kiszabását indítványozta. A többi vesztegetővel szemben az ügyészi indítvány felfüggesztett börtönbüntetés.

Címlapról ajánljuk
Gyulay Zsolt a Hungaroringről: kőkemény csatákon kellett túljutni

Gyulay Zsolt a Hungaroringről: kőkemény csatákon kellett túljutni

Jövőre is telt házas lesz a Forma-1-es Magyar Nagydíj – mondta az InfoRádióban Gyulay Zsolt, a Hungaroring Sport Zrt. elnök-vezérigazgatója. A mogyoródi létesítményben a tavasz első felében ér véget a felújítás záró szakasza. Arról is beszélt, hogy miként valósulhatott meg a külföldi szakértők által is elismert beruházás.

Fenyegetőzik az orosz külügyminiszter

Megsemmisítő választ fog adni Oroszország az ellene irányuló támadásra - figyelmeztetett Szergej Lavrov orosz külügyminiszter a TASZSZ hírügynökségnek adott, vasárnap megjelent évértékelő interjújában.
Szép csendben lopakodik a digitális euró

Szép csendben lopakodik a digitális euró

Az Európai Tanács múlt hét csütörtöki ülésének politikailag fajsúlyos két napirendi pontja – az Ukrajnának történő hitelnyújtás és a MERCOSUR egyezmény aláírás előtti jóváhagyása – mellett szinte teljesen elsikkadt a harmadik megvitatott kérdés. Megállapodás született ugyanis a Tanács tárgyalási irányelvéről azokkal az euró szerepének megerősítését célzó kulcsfontosságú javaslatokkal kapcsolatban is, amelyek lehetővé teszik majd a digitális euró bevezetését, valamint pontosítják az eurókészpénz törvényes fizetőeszköz-státuszát.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×