Infostart.hu
eur:
375.14
usd:
317.64
bux:
127083.87
2026. február 26. csütörtök Edina
Nyitókép: police.hu

Letartóztatták a budapesti gyújtogatót

Egy hónapra elrendelte a Budai Központi Kerületi Bíróság egy férfi letartóztatását, akit azzal gyanúsítanak, hogy szombat éjszaka több erzsébetvárosi ház előtt felgyújtotta a lomtalanítás miatt az utcára kihelyezett tárgyakat.

A Fővárosi Törvényszék közleményében azt írta: a gyanúsított a tüzeket táplálta, elősegítve továbbterjedésüket. Mivel a közelben gépjárművek és lakóépületek is voltak, a férfi a tettével közvetlen veszélyhelyzetet idézett elő.

Az ügyészség a szökés, elrejtőzés, valamint a bűnismétlés veszélye miatt indítványozta a gyanúsított letartóztatását.

A férfi bizonytalan egzisztenciális körülmények között él, hajléktalan életmódot folytat. Erre, a bűncselekmény súlyára, valamint a kiszabható büntetés nagyságára figyelemmel döntött a bíróság a kényszerintézkedésről - írták.

Közölték azt is, hogy a gyanúsított büntetett előéletű. A gyanú szerinti gyújtogatást felfüggesztett szabadságvesztés hatálya alatt követte el. Több eljárás is folyt ellene, ezek alapján megállapítható, hogy kábítószer-fogyasztó. A bíróság szerint a férfinál fennáll a bűnismétlés veszélye.

A letartóztatásról szóló végzés végleges.

Címlapról ajánljuk

Bendarzsevszkij Anton: az oroszoknak az Ukrajna feletti kontroll kell, erről nem fognak letenni

Bizonyos gumifogalmak segíthetnek Oroszországnak győzelemként eladni bizonyos megegyezéseket, Ukrajnának pedig egy írott garanciarendszer lehet a reménye arra, hogy az orosz nyomás legalább katonailag csökken – értékelt az InfoRádió Aréna című műsorában Bendarzsevszkij Anton, az Oeconomus Gazdaságkutató Alapítvány igazgatója, a posztszovjet térség szakértője. Értékelte a magyar-ukrán kapcsolatok rendezésének, a magyar érdekek képviseletének lehetőségeit is.
inforadio
ARÉNA
2026.02.26. csütörtök, 18:00
Győri Enikő
a Magyar Polgári Együttműködés Egyesület elnöke, a Fidesz-KDNP európai parlamenti képviselője
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×