Infostart.hu
eur:
362.4
usd:
317.72
bux:
143889.34
2026. július 22. szerda Magdolna

Letartóztatták az 1-es villamoson történt késelés gyanúsítottját

A támadónak elég volt annyi, hogy egy utastársa rászólt, hordja rendesen a maszkot.

A Fővárosi Főügyészség indítványa alapján letartóztatták a férfit, aki azzal gyanúsítható, hogy nyakon szúrt egy idős utast a villamoson, mert rászólt, hordja megfelelően a maszkot - közölte a Fővárosi Főügyészség. A megalapozott gyanú szerint egy 40 éves férfi november 12-én a kora reggeli órákban a IX. kerületben, a Könyves Kálmán körúton közlekedő 1-es villamoson utazott úgy, hogy az általa viselt maszk nem takarta az orrát.

Egy időskorú utas felhívta a férfi figyelmét arra, hogy hordja megfelelően a maszkot. A felszólított ezen felháborodott, és bántalmazni kezdte a rászóló utast. Amikor a sértett segítséget kért a járművezetőtől, a gyanúsított elővett egy kést és megöléssel fenyegetve nyakon szúrta utastársát. Ezután leszállt a villamosról és elhagyta a helyszínt.

A Budapesti Rendőr-főkapitányság rendőrei néhány órán belül azonosították és elfogták a támadót, akit őrizetbe vettek.

A közlemény szerint a sértett csak könnyebb sérüléseket szenvedett, de

csak a véletlennek köszönhető, hogy nem következett be súlyosabb, halálos sérülés.

Ezért megállapítható lehet az emberölés bűntettének kísérlete.

A Fővárosi Főügyészség indítványozta a férfi letartóztatását, mert álláspontja szerint fennáll a gyanúsított szökésének, elrejtőzésének, valamint a bűnismétlésnek a veszélye. A nyomozási bíró a kényszerintézkedést az indítvány indokaival egyetértve, egy hónapra elrendelte.

A végzés nem végleges, ellene a gyanúsított és védője fellebbeztek.

Címlapról ajánljuk

Bóka János új Fidesz-frakcióvezető: a Tisza Párt nem akarja, hogy 2030-ban az emberek szabadon dönthessenek

Készen állok a politikai közösségünk szolgálatára, vállalva, hogy megőrzöm az elmúlt 16 év eredményeit és képviselem értékeinket – jelentette ki megválasztása után Bóka János, a Fidesz új frakcióvezetője.
inforadio
ARÉNA
2026.07.22. szerda, 18:00
Gálik Zoltán
a Budapesti Corvinus Egyetem docense
Megindult a folyamat, amitől sokan rettegtek: új atomhatalom felemelkedését segítheti az Egyesült Államok

Megindult a folyamat, amitől sokan rettegtek: új atomhatalom felemelkedését segítheti az Egyesült Államok

Amikor a közel-keleti nukleáris programok kerülnek szóba, akkor szinte mindenki automatikusan az iráni urándúsításra gondol. A térség történelmét áttekintve, és a jelenleg létező terveket alapul véve ennél sokkal színesebb a történet, egy sor ország foglalkozott már a nukleáris beruházás kérdésével. Ezek között többen nyilvánvalóan fegyverkezési célokból vetették fel a témát, míg mások inkább az békés, energiatermelési szándékot részesítették előnyben.  Újabban viszont felmerült egy új hatalom belépése az atomhatalmak körébe, ami alaposan átírhatja a teljes térség erőviszonyait.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×