Infostart.hu
eur:
361.05
usd:
317.51
bux:
143471.05
2026. július 25. szombat Jakab, Kristóf
Nyitókép: Pixabay

Szó szerint lehalásztak több száz millió forintnyi uniós forrást

Egy halastó fejlesztéséhez rengeteg pénzt ügyeskedett össze a 66 éves úr a pályázati feltételek kijátszásával.

Vádat emelt az Európai Csalás Elleni Hivatal (OLAF) igazságügyi ajánlása alapján indult büntetőeljárásban a fővárosi főügyész egy 66 éves férfi ellen, aki a vádhatóság szerint 373 millió forintos csalást követett el az Európai Halászati Alap pénzével.

Ibolya Tibor kedden közölte: az uniós támogatás jogosulatlan igénybevétele miatt a férfival szemben letöltendő börtönbüntetést indítványoznak.

A vádirat szerint

a 66 éves férfinak a lányával közösen volt egy halastava, amelynek fejlesztéséhez a férfi elhatározta, hogy csalással pénzt szerez az Európai Halászati Alaptól.

A főügyész megjegyezte: a férfi lánya a visszaélésekről nem tudott.

A tavat a férfi és a lánya bérbe adták a férfi cégének, majd a vádlott a cég képviseletében 2009 júliusában támogatási kérelmet nyújtott be egy központi állami hivatalhoz. A kérelemhez csatolt egy másik cégtől származó árajánlatot is a tervezett rekonstrukciós munkákra. A férfi eltitkolta a támogatást elbíráló és folyósító állami szerv előtt, hogy valójában a saját cége fogja elvégezni a munkákat, ami a pályázatból kizáró oknak számított. Hasonló módszerrel 2011-ben újabb pályázatot nyújtott be, és a két igénylés alapján utófinanszírozással, több ütemben 2010 és 2014 között több mint

373 millió forint vagyoni hátrányt okozott a költségvetésnek.

A főügyész rámutatott: bár nincs rá jogszabályi kötelessége, az ügyészség az OLAF minden igazságügyi ajánlása alapján büntetőeljárást indít, így tett ebben az ügyben is.

A Fővárosi Főügyészség a Nemzeti Adó- és Vámhivatal által lefolytatott nyomozás után különösen nagy vagyoni hátrányt okozó költségvetési csalás bűntette miatt vádat emelt a férfi ellen a Fővárosi Törvényszéken. Az ügyészség indítványozta, hogy a bíróság ítélje a férfit letöltendő börtönbüntetésre és pénzbüntetésre, tiltsa el a közügyektől és a cégvezetéstől, illetve rendeljen el vele szemben vagyonelkobzást 373 millió forint értékben.

Címlapról ajánljuk

Óriásberuházást jelentett be Kapitány István

A Suzuki 76 milliárd forintos fejlesztésre készül esztergomi gyárában, a beruházás az elektromos járművek és akkumulátorcsomagok gyártását is érinti – közölte Kapitány István gazdasági és energetikai miniszter.
inforadio
ARÉNA
2026.07.27. hétfő, 18:00
Csizmadia Ervin
a Méltányosság Politikaelemző Központ igazgatója
Esett a Nasdaq, megint nyomás alatt a chipgyártók

Esett a Nasdaq, megint nyomás alatt a chipgyártók

Péntek reggelre bizonytalan hangulat alakult ki a tőzsdéken, miután a közel-keleti konfliktus eszkalációja egy ponton 100 dollár fölé hajtotta a Brent árfolyamát, ismét felerősítve az inflációs és kamatemelési félelmeket. A helyzetet Donald Trump új vámintézkedései is rontották, miközben a vállalati fronton sorra érkeznek a gyorsjelentések. Napközben azonban javul a hangulat, Európában részben az olajár napközbeni korrekciójának köszönhetően pozitív volt a kép, a magyar tőzsdén pedig a BUX és a Mol is történelmi csúcsra ment. Az amerikai indexeket azonban ma is lehúzzák a chipgyártók.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×