Infostart.hu
eur:
361.05
usd:
317.51
bux:
143471.05
2026. július 25. szombat Jakab, Kristóf
Nyitókép: Pixabay

Csúnya ügy lett a sínekre tett betontömbből

Egy férfi betontömböt tett a sínpályára egy Intercity vonat elé.

A Debreceni Járásbíróság 2020. szeptember 16-án hirdetett határozatot annak a 27 éves férfinak az ügyében, aki egy betontömböt tett a sínpályára, egy Intercity vonat elé. A bíróság közlekedés biztonsága elleni bűntettében mondta ki bűnösnek a vádlottat, ezért őt 392.000 forint pénzbüntetésre ítélte, illetve kötelezte közel 78 ezer forint bűnügyi költség megfizetésére.

A bíróság által megállapított tényállás szerint a vádlott egyik gyermekkorú ismerősével 2018. július 20-án 18 óra 45 perc körül Debrecenben, a Kassai út mellett található 100-as számú nyílt vasúti pályatest mellett sétált. Ebben az időben közlekedett Nyíregyháza felől Debrecen irányába egy intercity vonat, amelyen a mozdonyvezetőn és a vonatkísérőn kívül 120 utas tartózkodott. A közlekedő vonat elé a vádlott egy 40x40 centiméteres betontömböt helyezett a sínpályára. A mozdonyvezető ezt észlelve a 100 km/h-val közlekedő vonat sebességét 76 km/h-ra csökkentve fékezett, az ütközést azonban elkerülni már nem tudta, a mozdony a betontömböt a sínekről kiütötte. Az eset során a mozdonyban anyagi kár keletkezett, személyi sérülés nem történt. A vádlott magatartásával a vasúti közlekedés biztonságát veszélyeztette, a bűncselekményben a gyermekkorú nem vett részt.

A bíróság döntése nem jogerős, az ügyész három nap gondolkodási időt tartott fenn, míg a vádlott az ítéletet tudomásul vette.

Címlapról ajánljuk

Óriásberuházást jelentett be Kapitány István

A Suzuki 76 milliárd forintos fejlesztésre készül esztergomi gyárában, a beruházás az elektromos járművek és akkumulátorcsomagok gyártását is érinti – közölte Kapitány István gazdasági és energetikai miniszter.
inforadio
ARÉNA
2026.07.27. hétfő, 18:00
Csizmadia Ervin
a Méltányosság Politikaelemző Központ igazgatója
Esett a Nasdaq, megint nyomás alatt a chipgyártók

Esett a Nasdaq, megint nyomás alatt a chipgyártók

Péntek reggelre bizonytalan hangulat alakult ki a tőzsdéken, miután a közel-keleti konfliktus eszkalációja egy ponton 100 dollár fölé hajtotta a Brent árfolyamát, ismét felerősítve az inflációs és kamatemelési félelmeket. A helyzetet Donald Trump új vámintézkedései is rontották, miközben a vállalati fronton sorra érkeznek a gyorsjelentések. Napközben azonban javul a hangulat, Európában részben az olajár napközbeni korrekciójának köszönhetően pozitív volt a kép, a magyar tőzsdén pedig a BUX és a Mol is történelmi csúcsra ment. Az amerikai indexeket azonban ma is lehúzzák a chipgyártók.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×