Infostart.hu
eur:
361.05
usd:
317.51
bux:
143471.05
2026. július 25. szombat Jakab, Kristóf
Nyitókép: Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Főügyészség

Fegyház lehet a 30 milliós cigerattaügy vége

Bűnszövetségben elkövetett jelentős kárt okozó csalás miatt emelt vádat három férfi ellen a Nyírbátori Járási Ügyészség, mivel 30 millió forintért szalmával kevert földet akartak rásózni a sértettre ukrán cigaretta helyett, majd egy autós üldözést is eljátszottak, hogy megússzák az átverést.

Trükkösen fosztottak ki egy férfit Mátészalkán még 2019 augusztusában: a vádlottak 30 millió forintért kartondobozba csomagolt, földdel elkevert szalmát adtak el a sértettnek, aki abban a hiszemben volt, hogy ukrán zárjegyes cigarettát vásárolt - derül ki a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Főügyészség közleményéből. A három vádlott abban is megállapodott, hogy ezt többször megismételték volna.

Be is szereztek több kartondobozt, azokat megtöltötték, majd lefóliázták. Ezután egyikőjük felvette a kapcsolatot a sértettel, aki ismerőseitől kölcsönkért 30 millió forintot azért, hogy az ukrán zárjegyes cigarettát megvásárolja.

A vádlottak kibéreltek egy kistehergépkocsit, amelybe bepakolták a dobozokat, majd egyikőjük találkozott a sértettel egy mátészalkai parkolóban, ahol meg is kapta a pénzt. A teherautót vezető vádlott közölte, hogy a pénzt tovább adja az ukrán eladóknak, majd fél óra múlva találkoznak a közelben a sértettel.

A sértett el is indult a megbeszélt helyre, ahol azzal szembesült, hogy nagy sebességgel haladt felé egy személygépkocsi, azt követte a dobozokat szállító kistehergépkocsi, majd a járművek után futott az a vádlott, aki a pénzt a sértettől átvette. Utóbbi azt állította, hogy tőle erőszakkal elvették ismeretlenek a cigarettát és a pénzt is.

A sértett többször követelte a cigaretta átadását, mire közölték vele a tehergépkocsi helyét, ami egy parkolóban állt. Ekkor jött rá, hogy átverték, ezért feljelentést tett a rendőrségen.

A felderítést követően a TEK emberei így fogták el a vádlottakat:

A vádlottak a csalással szerzett 30 millió forinton megosztoztak, abból járműveket, műszaki cikkeket, ékszert vásároltak, illetve a többi részét felélték a pénznek. A rendőrség az így szerzett vagyont lefoglalta.

Az ügyészség a vádlottakkal szemben több évi fegyházbüntetés, illetve börtönbüntetés, valamint pénzbüntetés kiszabását indítványozta a bíróságnak azzal, hogy a lefoglalt vagyonra rendeljen el vagyonelkobzást. Az eljárás a Nyírbátori Járásbíróságon folytatódik.

Címlapról ajánljuk
Szécsényi Gábor: megállíthatatlan a kínai autóipar, három kulcsdologban is élen járnak

Szécsényi Gábor: megállíthatatlan a kínai autóipar, három kulcsdologban is élen járnak

Az utóbbi években szinte feltartóztathatatlan fejlődésnek indult a kínai autóipar, különösen az elektromos járművek területén jelentős az előretörés. Ennek okairól az InfoRádió Aréna című műsorában beszélt Szécsényi Gábor, Az Autó című szaklap főszerkesztője, aki szerint kutatásban élen járnak, a gyártásuk olcsóbb, az akkumulátortechnológiában pedig óriásit léptek előre a kínaiak.
inforadio
ARÉNA
2026.07.27. hétfő, 18:00
Csizmadia Ervin
a Méltányosság Politikaelemző Központ igazgatója
Tovább gyűrűzhet a Gondosóra-ügy

Tovább gyűrűzhet a Gondosóra-ügy

Magyar Péter miniszterelnök minapi bejelentése értelmében elképzelhető, hogy az Integritás Hatóság múlt heti lépése után a kormány is megteszi a maga feljelentését a Gondosóra program kapcsán, amely ügyben a NAV már nyomozást indított költségvetési csalás gyanúja miatt. A mintegy 110 milliárd forintos keretösszegű programot az előző kormány tervei szerint uniós forrásból finanszírozták volna, azonban ahogy az a túlárazást emlegető miniszterelnök csütörtöki sajtótájékoztatóján kiderült: a Magyar-kormány kivette a programot a Brüsszelnek benyújtott uniós helyreállítási tervből, és egy másik projektet tett a helyére, hogy elkerülje a forrásvesztést. A kormányfő tájékoztatása szerint ugyanis az Európai Bizottság és átvilágító szervek olyan szabálytalanságokat jeleztek a program kapcsán, ami miatt az ország biztosan elesett volna az arra allokált uniós forrásoktól.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×