Infostart.hu
eur:
364.44
usd:
319.37
bux:
151421.31
2026. szeptember 23. szerda Tekla
Fonyó Gergely rendező (b) és a Gondnok szerepét alakító Szilágyi István beszélget  a Gézengúzok című, a Duna TV és Next Station Production által készülő új 11 részes ifjúsági tévéfilmsorozat forgatásán Budapesten, a XI. kerületi Mezőkövesd utcában. A sorozat egy középiskola hétköznapjait mutatja be. A diákok között Barátok közt-szereplők és korábbi Megasztár-döntősök is feltűnnek, a negyedik széria győztese, Király Viktor pedig tanárt alakít.
Nyitókép: MTI/Kallos Bea

Döntött a bíróság Szilágyi István fiáról

Letartóztatásban marad az édesapja megölésével gyanúsított férfi.

A Budai Központi Kerületi Bíróság három hónappal meghosszabbította annak a férfinak a letartóztatását, akit emberölés bűntettével gyanúsítanak. A letartóztatás végrehajtási helyéül a bíróság továbbra is az Igazságügyi Megfigyelő és Elmegyógyító Intézetet jelölte ki – közölte a Fővárosi Törvényszék.

A férfi május 3-án reggel egy kalapáccsal többször fejbe verte idős korú, elesett állapotú édesapját, akit a földre kerülését követően is bántalmazott. Az idős férfi az elszenvedett sérülései következtében életét vesztette.Az áldozat, ahogy a sajtóhírekből kiderült, az ismert színész, Szilágyi István.

Mivel bizonyítottság esetén akár életfogytig tartó szabadságvesztéssel is büntethető a férfi, ezért az ügyészég a szökés, elrejtőzés, a bizonyítás megnehezítésének és a bűnismétlés veszélye miatt kérte a terhelt letartóztatásának meghosszabbítását, amely indítványnak a bíróság helyt adott.

A gyanúsított pszichiátriai kezelt, rendszeres gyógyszeres kezelésben részesül, ezért marad továbbra is az Igazságügyi Megfigyelő és Elmegyógyító Intézetben.

Bár a nyomozó hatóság a bűncselekmény elsődleges tanúit már kihallgatta, de a tényállás teljeskörű felderítéséhez további tanúkihallgatások várhatók, amelyek zavartalan lefolytatása a nyomozás elsődleges érdeke. A bíróság szerint továbbra is megalapozottan feltehető, hogy a terhelt szabadlábra kerülése esetén az eljárási szereplőket jogellenesen befolyásolná, ezzel megnehezítve, meghiúsítva a bizonyítási eljárást.

Ráadásul a férfi büntetett előéletű, a gyanú szerinti bűncselekményt egy, szintén az édesapja sérelmére elkövetett súlyos testi sértés bűntette miatt kiszabott 2 év – 3 év próbaidőre felfüggesztett – börtönbüntetés hatálya alatt követte el.

Címlapról ajánljuk
Több ezer embert érinthet a vagyonosodási vizsgálat, itt vannak az első konkrétumok
Tisztítótűz

Több ezer embert érinthet a vagyonosodási vizsgálat, itt vannak az első konkrétumok

Társadalmi egyeztetésre bocsátották a vagyonosodási vizsgálatról szóló törvény módosítását. A törvény célja annak biztosítása, hogy az országgyűlési képviselők, a miniszterek, az államtitkárok, a közigazgatási államtitkárok, miniszteri, miniszterelnöki és kormánybiztosok vagyongyarapodása összhangban álljon az adózott jövedelemmel.

Az EU lezárja a vitát Magyarországgal, indulhat 4,2 milliárd euró

Az Európai Bizottság azt javasolja az Európai Unió Tanácsának, hogy oldja fel a Magyarországgal szemben 2022-ben, a jogállamisági feltételességi eljárás keretében elrendelt intézkedéseket, ezzel 4,2 milliárd eurónyi kohéziós forrás válhat ismét elérhetővé Magyarország számára, valamint helyreállhat az érintett magyar egyetemek hozzáférése az Erasmus+ és a Horizont Európa programokhoz – közölte a brüsszeli testület szerdán.
inforadio
ARÉNA
2026.09.23. szerda, 18:00
Hack Péter
jogász, az ELTE emeritus professzora
Fontos események jöhetnek ma, lefordulás a tőzsdéken

Fontos események jöhetnek ma, lefordulás a tőzsdéken

Pozitív hangulatban indult a szerdai kereskedés az európai tőzsdéken, miközben az olajár továbbra is 100 dollár alatt mozog a közel-keleti kínálati félelmek enyhülésével. Ahogy azonban telt a nap, sorra kezdtek lefordulni a tőzsdék, délutánra pedig határozott esés alakult ki az európai piacokon. A befektetők figyelme ma Donald Trump és Hszi Csin-ping találkozójára, valamint az iráni diplomáciai fejleményekre irányul, miközben a Fed újabb kamatemelésének lehetősége továbbra is ott van a háttérben. Hasonló témákkal is foglalkozunk a Portfolio Investment Day konferenciánkon október 21-én. Jön az év egyik legnagyobb befektetési eseménye, ahol profi szakértők mondják el, mibe érdemes most befektetni. Regisztráció itt.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×