Infostart.hu
eur:
361.05
usd:
317.51
bux:
143471.05
2026. július 26. vasárnap Anikó, Anna

Az ügyészség fellebbezett az ablakon kiugró fiatal dílerének ügyében

A bíróság elrendelte - nem végleges végzésében - annak a férfinak a bűnügyi felügyeletét, aki a megalapozott gyanú szerint eladta a kábítószert azoknak a fiataloknak, akik közül az egyik a közelmúltban kizuhant egy ablakon. Az ügyészség fellebbezett a döntés ellen.

A Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) felderítő főosztályának vezetője csütörtöki sajtótájékoztatóján az ügyről elmondta, kábítószer hatása alatt állt az a 17 éves fiú, aki vasárnapra virradó éjjel kiugrott Budapesten egy I. kerületi lakás ablakából. Balotai Attila közölte, a fiú állapota válságos, a dílert, akitől a bulizó fiatalok a kábítószert vásárolták, csütörtök délelőtt elfogta a rendőrség.

A Fővárosi Főügyészség szombaton azt közölte, a nyomozó hatóság előterjesztése alapján a kerületi ügyészség indítványt tett a gyanúsított letartóztatására, mivel megalapozottan feltehető, hogy a férfi - szabadlábon hagyása esetén - megszökne, jogellenesen befolyásolná a bizonyítást és hasonló bűncselekményt követne el.

A bíróság szombaton megállapította, hogy a gyanú megalapozott, és fennáll a szökés-elrejtőzés, valamint a bűnismétlés veszélye, a bizonyítás megzavarása azonban nincs veszélyben.

A bíróság a gyanúsított bűnügyi felügyeletét rendelte el Budapest területére, nyomkövető eszköz viselésével.

Az ügyészség fellebbezett, mivel az ügy és a terhelt személyi körülményei alapján kizárólag a letartóztatást tartja az egyedül alkalmazható kényszerintézkedésnek.

Címlapról ajánljuk
Nyaralási teljesítménykényszer: robogás a kiégés felé

Nyaralási teljesítménykényszer: robogás a kiégés felé

Új trend kezd kialakulni a Z-generáció, de az idősebbek nyaralási szokásaiban is – mondta el az InfoRádióban Bereczki Enikő generációkutató. A szakember szerint sokan ma már az új készségek tanulását részesítik előnyben a nyári vakáció során, nem pedig a csendes pihenést, ennek azonban lehetnek negatív következményei.

Íme, Orbán Viktor legfontosabb tusnádfürdői üzenetei a Fidesz jövőjéről – összefoglaló

A Fidesz elnöke a Tusványoson ismertette, milyen utat lát pártja előtt ahhoz, hogy ismét sikeres, kormányra jutó erő lehessen.
inforadio
ARÉNA
2026.07.27. hétfő, 18:00
Csizmadia Ervin
a Méltányosság Politikaelemző Központ igazgatója
Szép csendben fogyott el a köztársasági elnöki intézmény súlya Magyarországon - Vajon a közvetlen elnökválasztás elhozhatja a nemzet egységét?

Szép csendben fogyott el a köztársasági elnöki intézmény súlya Magyarországon - Vajon a közvetlen elnökválasztás elhozhatja a nemzet egységét?

A köztársasági elnök alkotmányos feladata a nemzet egységének kifejezése, megválasztása azonban szükségképpen politikai döntés. Magyarországon a parlamenti államfőválasztás sokáig koalíciós alkukhoz és részleges konszenzuskényszerhez kötődött, 2010 után azonban egyre inkább a mindenkori kormánytöbbség személyzeti döntésévé vált. A közvetlen választás első látásra demokratikusabb megoldásnak tűnhet, de önmagában nem garantál pártpolitikán felül álló államfőt, könnyen újabb országos pártpolitikai erőpróbává alakíthatja a tisztség betöltését. Cikkünkben azt vizsgáljuk, milyen intézményi megoldások segíthetik elő, hogy az államfő megválasztása ne pusztán pártpolitikai döntésként, hanem szélesebb legitimációt teremtő alkotmányos eljárásként működjön.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×