Infostart.hu
eur:
365.87
usd:
327.76
bux:
145257.34
2026. november 2. hétfő Achilles

Újabb vádemelések a Parlament előtti 2018. decemberi demonstrációk miatt

A három ember a vád szerint megdobálta és lökdöste a rendőröket.

Újabb három ember ellen emelt vádat a Parlament előtt 2018 decemberében tartott demonstrációkkal kapcsolatosan hivatalos személy elleni erőszak miatt a Budapesti Regionális Nyomozó Ügyészség hétfőn - közölte a Központi Nyomozó Főügyészség.

A vád lényege szerint a 2018. decemberi Kossuth téri demonstrációkon a vádlottak üveget, pirotechnikai eszközt dobtak a Parlament épületének védelmére felsorakozott rendőri sorfalra, és eltalálták a rendőröket, továbbá lökdösték a sorfalat, hogy áttörjenek rajta. Erőszakos magatartásukkal akadályozták a rendőröket jogszerű eljárásukban.

A nyomozó ügyészség hasonló ügyekben korábban több ember ellen emelt vádat, a bíróság eddig négy ügyben hozott ítéletet. Az előkészítő üléseken a vádlottak beismerték bűnösségüket és lemondtak a tárgyaláshoz való jogukról. A bíróság két esetben egy év alatti felfüggesztett szabadságvesztést, egy esetben pedig pénzbüntetést szabott ki - az ítéletek ellen az ügyész súlyosításért fellebbezett -, továbbá egy vádlottat az ügyészi indítványnak megfelelően egy év, két évre felfüggesztett szabadságvesztésre ítélt jogerősen.

Az ügyészség hétfőn benyújtott vádirataiban indítványozta, hogy a Pesti Központi Kerületi Bíróság a vádlottak ellen - figyelemmel a veszélyhelyzet ideje alatt érvényesülő egyes eljárásjogi rendelkezésekről szóló kormányrendeletre - tárgyalás nélkül hozzon döntést.

Címlapról ajánljuk
Egyszázalékos visszaesésért felel a rendkívüli hőség az európai gazdaságban

Egyszázalékos visszaesésért felel a rendkívüli hőség az európai gazdaságban

Az Európai Unió GDP-je egy százalékkal csökkenhetett idén a nyári szárazság miatt. Ez elsősorban a munkatermelékenység visszaesésével magyarázható – erről is beszélt az InfoRádió GeoTrendek című műsorában az Oeconomus Gazdaságkutató Alapítvány kutatási igazgatója. Pásztor Szabolcs arra is kitért, hogy mekkora kockázatot jelent az akkumulátorgyárak telepítése.
Tisza-kormány: jön a lusztráció, feltárulnak előttünk a 2027-es év kormányzati tervei

Tisza-kormány: jön a lusztráció, feltárulnak előttünk a 2027-es év kormányzati tervei

Mindenszentek vasárnapján is a 2027-es költségvetés körüli bejelentésekre figyelünk: a kormány tagjai sorra ismertetik, mely területekre mennyi pénzt szánnak, és milyen változásokat várnak az intézkedésektől. Közben a hétfői parlamenti munkára is készülnek Magyar Péter miniszterelnök kabinettjének tagjai: holnap délelőtt több bizottság ülésezik, 13 órakor pedig plenáris ülés kezdődik. A költségvetés általános vitájára még várni kell, az legkorábban a benyújtást követő tizennegyedik napon indulhat. Jövő héten pedig jön a lusztráció: november 4-től nyilvánossá válnak az ügynökakták.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×