Infostart.hu
eur:
365.87
usd:
327.76
bux:
145257.34
2026. november 2. hétfő Achilles

Rá akarta gyújtani a házat egy családra

A Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányságon minősített emberölés bűntettének kísérlete miatt folyamatban lévő ügyben az ügyészség indítványozta annak a 40 éves nőnek a letartóztatását, aki gyújtogatással egy családot akart megölni.

A nő április elején, a hajnali órákban egy miskolci családi ház nyitott teraszán lévő kanapét meggyújtotta azzal a szándékkal, hogy az ingatlanban lakó család benn égjen.

A tűz átterjedt a tetőszerkezetre, és a lakásban tartózkodók közül ébren lévő egy felnőtt és egy kiskorú személy a tüzet észlelve alvó családtagjaikat – egy férfit és két nőt – felkeltették, és a lakásból kimenekültek. Megpróbálták oltani a tüzet, de az olyan rohamosan terjedt, hogy kilátástalannak tűnt a megfékezése, azt csak az értesítésre kiérkező tűzoltók tudták eloltani.

A gyanúsított korábban már három alkalommal szándékosan okozott tüzet ugyanezen lakás udvarán. A nyomozás során a helyszíni szemle keretében a tűzesettel érintett lakás hátsó lakrészének szobájából előkerült egy korábban – ezen cím postaládájában – a család által megtalált papírlap, amely kézírással „Meghaltok egészen, megérdemlitek.” szöveget tartalmazta az ott lakók utóneveivel együtt.

A nyomozó hatóság előterjesztése alapján a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Főügyészség indítványozta a gyanúsított letartóztatásának elrendelését a szökés, elrejtőzés, tanúk megfélemlítése, befolyásolása, esetleg tárgyi bizonyítási eszközök elrejtése, illetőleg a megkísérelt bűncselekmény véghezvitelének veszélye miatt.

A Miskolci Járásbíróság az indítványnak helyt adva a hivatkozott indokokkal egyezően a gyanúsított letartóztatását egy hónapi időtartamra elrendelte.

Címlapról ajánljuk
Egyszázalékos visszaesésért felel a rendkívüli hőség az európai gazdaságban

Egyszázalékos visszaesésért felel a rendkívüli hőség az európai gazdaságban

Az Európai Unió GDP-je egy százalékkal csökkenhetett idén a nyári szárazság miatt. Ez elsősorban a munkatermelékenység visszaesésével magyarázható – erről is beszélt az InfoRádió GeoTrendek című műsorában az Oeconomus Gazdaságkutató Alapítvány kutatási igazgatója. Pásztor Szabolcs arra is kitért, hogy mekkora kockázatot jelent az akkumulátorgyárak telepítése.
Tisza-kormány: jön a lusztráció, feltárulnak előttünk a 2027-es év kormányzati tervei

Tisza-kormány: jön a lusztráció, feltárulnak előttünk a 2027-es év kormányzati tervei

Mindenszentek vasárnapján is a 2027-es költségvetés körüli bejelentésekre figyelünk: a kormány tagjai sorra ismertetik, mely területekre mennyi pénzt szánnak, és milyen változásokat várnak az intézkedésektől. Közben a hétfői parlamenti munkára is készülnek Magyar Péter miniszterelnök kabinettjének tagjai: holnap délelőtt több bizottság ülésezik, 13 órakor pedig plenáris ülés kezdődik. A költségvetés általános vitájára még várni kell, az legkorábban a benyújtást követő tizennegyedik napon indulhat. Jövő héten pedig jön a lusztráció: november 4-től nyilvánossá válnak az ügynökakták.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×