Infostart.hu
eur:
365.87
usd:
327.76
bux:
145257.34
2026. november 2. hétfő Achilles
Nyitókép: police.hu

Egy nap alatt elfogták a dunakeszi önkéntes rendőrt

B. Levente büntetőfékezett, balszerencséjére egy fedélzeti kamera ezt rögzítette, most elbúcsúzhatott a jogosítvánától.

Dunakeszin Alagimajor irányából a Fóti út felé közlekedett gépkocsival a helyi B. Levente vasárnap délután. A Repülőtéri úton megelégelte az előtte haladó jármű lassúságát, és a záróvonalat átlépve megelőzte, bevágott elé, mire a megelőzött jármű vezetője ráfeküdt a dudára. B. Levente válaszul satufékezett. Amikor a megállásra kényszerített jármű jobbról megpróbálta kikerülni, a 22 éves férfi a kormányt szándékosan ráhúzta, majd a helyszínről elhajtott.

A bűncselekmény következtében senki nem sérült meg, anyagi kár nem keletkezett – írja a police.hu.

A lassabb autóban lévő fedélzeti kamera rögzítette a történteket, és miután a bpiautosok.hu oldal nyilvánosságra hozta a felvételt, a dunakeszi rendőrök 24 órán belül azonosították, elfogták és kihallgatták a gyanúsítottat, egyben vezetői engedélyét elvették, és közúti veszélyeztetés bűntettének megalapozott gyanúja miatt folytat eljárást.

Címlapról ajánljuk
Egyszázalékos visszaesésért felel a rendkívüli hőség az európai gazdaságban

Egyszázalékos visszaesésért felel a rendkívüli hőség az európai gazdaságban

Az Európai Unió GDP-je egy százalékkal csökkenhetett idén a nyári szárazság miatt. Ez elsősorban a munkatermelékenység visszaesésével magyarázható – erről is beszélt az InfoRádió GeoTrendek című műsorában az Oeconomus Gazdaságkutató Alapítvány kutatási igazgatója. Pásztor Szabolcs arra is kitért, hogy mekkora kockázatot jelent az akkumulátorgyárak telepítése.
Tisza-kormány: jön a lusztráció, feltárulnak előttünk a 2027-es év kormányzati tervei

Tisza-kormány: jön a lusztráció, feltárulnak előttünk a 2027-es év kormányzati tervei

Mindenszentek vasárnapján is a 2027-es költségvetés körüli bejelentésekre figyelünk: a kormány tagjai sorra ismertetik, mely területekre mennyi pénzt szánnak, és milyen változásokat várnak az intézkedésektől. Közben a hétfői parlamenti munkára is készülnek Magyar Péter miniszterelnök kabinettjének tagjai: holnap délelőtt több bizottság ülésezik, 13 órakor pedig plenáris ülés kezdődik. A költségvetés általános vitájára még várni kell, az legkorábban a benyújtást követő tizennegyedik napon indulhat. Jövő héten pedig jön a lusztráció: november 4-től nyilvánossá válnak az ügynökakták.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×