Infostart.hu
eur:
364.83
usd:
325.94
bux:
145330.02
2026. november 4. szerda Károly
Nyitókép: Pexels.com

Hallássérülteknek kiadva magukat verik át a gyanútlan embereket

A Siketek és Nagyothallók Országos Szövetségénél (SINOSZ) hangsúlyozzák, közterületen nem gyűjtenek adományokat.

Egy országos, azonban Békés megyében is jelentkező problémára hívta fel a figyelmet a BEOL egyik olvasója, miszerint egyesek siketnek feltüntetve igyekeznek pénzhez jutni. Mint írják, a szélhámosok egy első ránézésre hitelesnek tűnő táblát tartanak maguk előtt, de tüzetesebben szemügyre véve látszik,

átverésről van szó.

Két jellemző módszerrel próbálkoznak a közterületi kéregetés és adománygyűjtési csalások alkalmával:

Az egyik, hogy a magukat hallássérültnek, siketnek vallók kis értékű ajándéktárgyakat árusítanak engedély nélkül. Olyan, mintha adományt kérnének, amiért cserébe, köszönetképpen jár az ajándék. A kéregetők – akik nem feltétlenül magyarok – kerülik a szóbeli kommunikációt. Van, hogy a tájékoztató kártyákat az ajándéktárggyal együtt leteszik az ember elé, elmennek, majd visszatérnek.

A másik, hogy a kéregetők egy szervezeti adománygyűjtő akció látszatát keltik, és egy egyesület vagy alapítvány önkénteseként tüntetik fel magukat, rendszerint nem létező fogyatékosságügyi vagy beteg gyerekekkel foglalkozó intézmények nyomtatványait mutogatva.Gyanús lehet, ha hiányzik az igazolvány vagy a személynevet tartalmazó kitűző, ha helyesírási hibáktól hemzseg, magyartalan a szöveg, pláne ha az önkéntesnek látszó egyén követelőzik – olvasható a megyei hírportálon.

A SINOSZ kiemeli:

nem folytat közterületi adománygyűjtő tevékenységet,

sem munkatársait, sem tagjait, sem önkénteseket nem bíz meg ilyen feladattal, ezért határozottan elhatárolódunk ezektől az esetektől.

Címlapról ajánljuk

Rögtön bocsánatkéréssel kezdte az új legfőbb ügyész

Megkövette a társadalmat az ügyészi szervezet nevében az elmúlt időszak egyes döntései miatt az új legfőbb ügyész, Fejes Péter. Az őt jelölő Baka András köztársasági elnök is nyilatkozott Fejes Péter megválasztása után.
inforadio
ARÉNA
2026.11.04. szerda, 18:00
Magyarics Tamás
külpolitikai szakértő, az Eötvös Loránd Tudományegyetem emeritus professzora
Amerikai választás 2026: zárnak a szavazóhelyiségek, mutatjuk az első eredményeket – Kíméletlen vereség vár Trump pártjára?

Amerikai választás 2026: zárnak a szavazóhelyiségek, mutatjuk az első eredményeket – Kíméletlen vereség vár Trump pártjára?

Eljött az amerikai félidős választások napja. Az amerikai választók ma az összes, 435 képviselőházi hely sorsáról döntenek, miközben a szenátori mandátumok mintegy harmada szerepel a szavazólapokon. A Kongresszus alsóházában szinte borítékolható a demokrata többség, a kérdés csak az, hogy mekkorára fog nyúlni. Bár pár hónapja még nem tűnt reálisnak, hogy a demokraták a felsőházi többséget is elhódítsák a republikánusoktól, immár ők a favoritok a szenátusban is. A voksolás lassan a végéhez közelít, az első szavazóhelyiségek magyar idő szerint éjfélkor zártak be Kentuckyban és Indianában. Cikkünk folyamatosan frissül, magyar idő szerint szerda hajnalban pedig élőben közvetítjük, ahogy érkeznek az eredmények az Egyesült Államokból.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×