Infostart.hu
eur:
365.06
usd:
324.21
bux:
146075.44
2026. november 4. szerda Károly
Nyitókép: police.hu

Hatalmas drogfogás Budapesten - videó

A Budapesti Rendőr-főkapitányság Felderítő Főosztályának nyomozói közel 28 millió forint értékű kábítószert foglaltak le; hat embert elfogtak, a hetedik terjesztőt, egy 28 éves budapesti férfit keresik.

A rendőrség honlapján olvasható beszámoló szerint bűnügyi információ merült fel arra, hogy egy több főből álló társaság kábítószert árul Budapesten. Az információval összefüggésben ellenőrizték Budapest XIV. kerületében egy autó vezetőjét a BRFK Felderítő Főosztály munkatársai november 27-én.

A kocsi átvizsgálásakor a rendőrök egy táskában több mint 11 kilogramm kábítószergyanús anyagot találtak, ezért elfogták és előállították az autó sofőrjét, egy 49 éves gödi férfit, akit kábítószer-kereskedelem gyanúja miatt gyanúsítottként hallgatták ki, majd több helyen, Budapesten és Pest megyében is kutatást tartottak a nyomozók.

A kutatások során elfogtak, előállítottak és kábítószer-kereskedelem gyanúja miatt gyanúsítottként hallgattak ki három budapesti, egy érdi és egy gödi férfit. Az öt terjesztő lakásán és autójában összesen több mint 21 kilogramm kábítószergyanús anyagot, ötmillió forintot, valamint a kábítószer porciózásához szükséges eszközöket találtak és foglaltak le.

A lefoglalt kábítószer piaci értéke közel 28 millió forint.

A nyomozók 12 autót, egy teherautót, egy motorkerékpárt, egy motorcsónakot és három kerékpárt is lefoglaltak.

A hat terjesztőt a rendőrök őrizetbe vették és előterjesztést tettek letartóztatásuk indítványozására, közülük két ember letartóztatását elrendelte a bíróság. A társaság hetedik tagja, a 28 éves budapesti Sallai Dániel György ellen elfogatóparancsot adtak ki, őt a nyomozók jelenleg is keresik.

Címlapról ajánljuk

Rögtön bocsánatkéréssel kezdte az új legfőbb ügyész

Megkövette a társadalmat az ügyészi szervezet nevében az elmúlt időszak egyes döntései miatt az új legfőbb ügyész, Fejes Péter. Az őt jelölő Baka András köztársasági elnök is nyilatkozott Fejes Péter megválasztása után.
inforadio
ARÉNA
2026.11.04. szerda, 18:00
Magyarics Tamás
külpolitikai szakértő, az Eötvös Loránd Tudományegyetem emeritus professzora
Amerikai választás 2026: zárnak a szavazóhelyiségek, mutatjuk az első eredményeket – Kíméletlen vereség vár Trump pártjára?

Amerikai választás 2026: zárnak a szavazóhelyiségek, mutatjuk az első eredményeket – Kíméletlen vereség vár Trump pártjára?

Eljött az amerikai félidős választások napja. Az amerikai választók ma az összes, 435 képviselőházi hely sorsáról döntenek, miközben a szenátori mandátumok mintegy harmada szerepel a szavazólapokon. A Kongresszus alsóházában szinte borítékolható a demokrata többség, a kérdés csak az, hogy mekkorára fog nyúlni. Bár pár hónapja még nem tűnt reálisnak, hogy a demokraták a felsőházi többséget is elhódítsák a republikánusoktól, immár ők a favoritok a szenátusban is. A voksolás lassan a végéhez közelít, az első szavazóhelyiségek magyar idő szerint éjfélkor zártak be Kentuckyban és Indianában. Cikkünk folyamatosan frissül, magyar idő szerint szerda hajnalban pedig élőben közvetítjük, ahogy érkeznek az eredmények az Egyesült Államokból.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×