Infostart.hu
eur:
390.97
usd:
331.68
bux:
111046.97
2025. december 24. szerda Ádám, Éva
Nyitókép: Pexels.com

Ezer euró volt egy nő ára a magyar bandánál

A bűnszervezet tagjai adták-vették a nőket, akiket prostituáltként dolgoztattak, bezártak, fenyegettek, kizsákmányoltak.

A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) Felderítő Főosztálya bűnszervezetben, üzletszerűen, személyi szabadságától megfosztott személy sérelmére, erőszakkal és fenyegetéssel elkövetett emberkereskedelem bűntett és más bűncselekmény megalapozott gyanúja miatt folytat nyomozást a 31 éves B. Antal és a 28 éves N. Csaba ellen.

A férfiak a nyomozás adatai szerint tagjai voltak egy 2014 óta működő bűnözői csoportnak. A hierarchikusan és konspiratívan működő bűnszervezet Németországba toborzott és szállított kiszolgáltatott helyzetben lévő – vagy általuk ilyen helyzetbe hozott – nőket, akiktől a prostitúcióval megkeresett jövedelmet elvették, azt saját megélhetésükre fordították - írta a rendőrség honlapja.

A megalapozott gyanú szerint B. Antal közreműködött egy nehéz anyagi körülmények között élő, nyelveket nem beszélő nőnek a németországi Nürnberg városába szállításában. A férfi az utazás közben felügyelte a lányt, vigyázott rá, hogy ne szökjön meg. A sértett nem akart prostituáltként dolgozni, többször kérte a férfi bűntársaitól, hogy engedjék szabadon, de ők arra kényszerítették, hogy szexuális szolgáltatást nyújtson idegen férfiaknak. A lányt a szobájába bezárva tartották, egyedül nem hagyhatta azt el, kulcsa nem volt, folyamatos felügyelet alatt tartották. Veréssel, esetenként a meggyilkolásával fenyegették. Az általa megkeresett pénzt a bűnözői csoport tagjainak, esetenként B. Antalnak adta át.

N. Csaba azzal gyanúsítható megalapozottan, hogy a bűnözői csoport tagjaként 2017 novemberében a németországi Augsburgban 1000 euróért egy bűntársától megvásárolt egy nőt abból a célból, hogy őt prostituáltként dolgoztassa. A sértettől a bevételét a férfi 2018 júliusáig elvette és azt részben vagy egészében a saját megélhetésére fordította.

A KR NNI munkatársai a bűnszervezet három tagját 2019. március 26-án Fóton fogták el, B. Antal és N. Csaba elfogására pedig november 19-re összehangolt bűnügyi akciót szerveztek. A két férfit a KR Bevetést Támogató Osztály munkatársaival közösen a nyomozók intézkedés alá vonták, majd kutatásokat tartottak otthonaikban. Ezek alkalmával a bűncselekményekkel összefüggésbe hozható tárgyi bizonyítási eszközöket – többek között mobiltelefonokat, laptopot, feljegyzéseket, dokumentumokat – foglaltak le.

B. Antalt bűnszervezetben, üzletszerűen, személyi szabadságától megfosztott személy sérelmére, erőszakkal és fenyegetéssel elkövetett emberkereskedelem bűntett és kitartottság bűntett megalapozott gyanúja miatt, N. Csabát kizsákmányolás céljából elkövetett emberkereskedelem bűntett és üzletszerűen elkövetett kerítés bűntett megalapozott gyanúja miatt hallgatták ki gyanúsítottként a rendőrök. A férfiakat a KR NNI Felderítő Főosztályának munkatársai bűnügyi őrizetbe vették, letartóztatásukat a bíróság november 21-én elrendelte.

Címlapról ajánljuk
Itt van a reflux, itt van újra – mire figyeljünk az ünnepi szezonban?

Itt van a reflux, itt van újra – mire figyeljünk az ünnepi szezonban?

Ha ilyen panaszunk van, bizonyos ételeket és bizonyos italokat kerülni érdemes – erről beszélt Barkai László, a Semmelweis Egyetem Belgyógyászati és Onkológiai Klinika adjunktusa, gasztroenterológus az InfoRádióban.

A januártól életbe lépő változásokról szólt az idei utolsó Kormányinfó

Az ünnepek miatt szokatlan időben, kedden délután fél 4-től kezdték a Kormányinfót. Orbán Viktor miniszterelnök korábban azt posztolta, hogy az év valószínűleg utolsó kormányülését tartották kedden. A Kormányinfón nem hangzott el nagy bejelentés, elsősorban a januártól életbe lépő változásokat ismertették. A kormányülésen szó esett a Benes-dekrétumokról is, Orbán Viktor tárgyalt szlovák kollégájával az ügyről – mondta Gulyás Gergely.
VIDEÓ
Új csúcsokkal kanyarodnak rá az ünnepekre az amerikai tőzsdék

Új csúcsokkal kanyarodnak rá az ünnepekre az amerikai tőzsdék

Folytatódik az év végi emelkedés a tőzsdéken, az MSCI All Country World Index hétfőn csúcsot döntött, az USA-ban az S&P 500 pedig tegnap már zsinórban a harmadik napja zárt emelkedéssel. Az ázsiai tőzsdéken ehhez képest csak oldalazás volt jellemző ma reggel, a legtöbb vezető ázsiai index alig mutat érdemi elmozdulást. Európában a tegnapi esés után ma reggel iránykereséssel indult a kereskedés, és délutánra sem alakult ki határozott irány, de a Stoxx 600 egy kis emelkedéssel is új csúcsra tudott menni. A karácsony előtti utolsó kereskedési napon számos előrehozott makroadatot kapunk, amelyek hatással lehetnek a kereskedés hangulatára. A következő napokban az ünnepek miatt változó lesz a tőzsdék nyitvatartása, erről szóló összefoglalónk itt olvasható.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×