Infostart.hu
eur:
386.15
usd:
331.59
bux:
120651.59
2026. január 15. csütörtök Lóránd, Lóránt
Az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) Nagykanizsai Javítóintézetének épülete 2015. október 5-én készült légi felvételen. A mintegy 2,2 milliárd forint európai uniós forrásból megvalósult intézményben száznyolc diák kap helyet.
Nyitókép: MTI Fotó: Varga György

Nagy balhé a javítóintézetben

Garázdaság miatt emeltek vádat egy gyermekfelügyelő ellen, aki a nagykanizsai javítóintézetben fejbe rúgott egy alvó fiút, kollégája figyelmeztetésére pedig törni-zúzni kezdett.

Pirger Csaba, a Zala Megyei Főügyészség szóvivője közölte, hogy a 33 éves férfi az Emberi Erőforrások Minisztériumának nagykanizsai javítóintézetében dolgozott gyermekfelügyelőként. Tavaly júliusban megfenyegette az intézetben fogva tartott egyik fiút, hogy ha a csoportszobában napközben ismét elalszik, fejbe fogja rúgni.

Az általa szedett gyógyszer mellékhatásaként a fiú pár nap múlva megint elaludt napközben. Amikor ezt a gyermekfelügyelő észrevette, fejbe rúgta az alvó fiút, aki nem sérült meg.

A férfi néhány héttel később szóváltásba került egy másik fiúval, akit trágár szavakkal utasított rendre. Kollégája a nevelői szobában számon kérte ezt a férfin, aki ettől indulatba jött, hangosan kiabálni és fenyegetőzni kezdett, majd földhöz vágva összetört egy számítógép-billentyűzetet, a szoba ajtajába pedig ököllel, nagy erővel beleütött.

Az erőszakos, közösségellenes, másokban riadalmat, illetve megbotránkozást keltő magatartás miatt a Nagykanizsai Járási Ügyészség garázdaság miatt emelt vádat a gyermekfelügyelő ellen.

Címlapról ajánljuk
Dánia: „alapvető nézeteltérések” vannak az Egyesült Államokkal, Donald Trump: „továbbra is célunk Grönland megszerzése”

Dánia: „alapvető nézeteltérések” vannak az Egyesült Államokkal, Donald Trump: „továbbra is célunk Grönland megszerzése”

„Alapvető nézeteltérések” vannak az Egyesült Államok és Dánia között Grönland jövőjéről, de folytatódnak a tárgyalások a vita rendezése érdekében – jelentette ki Lars Lokke Rasmussen dán külügyminiszter Washingtonban szerdán éjjel, miután Grönland külügyminiszterének oldalán tárgyalt J. D. Vance amerikai alelnökkel és Marco Rubio külügyminiszterrel. Az Egyesült Államoknak továbbra is célja a Grönland felletti ellenőrzés megszerzése – jelentette ki Donald Trump amerikai elnök a tárgyalások után.
inforadio
ARÉNA
2026.01.15. csütörtök, 18:00
Káel Csaba
a Müpa vezérigazgatója, filmügyi kormánybiztos
Egyetlen országon a világ szeme: mindenki feszülten várja Trump döntését – Megszólalt az elnök

Egyetlen országon a világ szeme: mindenki feszülten várja Trump döntését – Megszólalt az elnök

Szakadatlan a feszültség a Közel-Keleten. Sajtóhírek szerint Donald Trump több opciót is mérlegelhet egy Irán elleni esetleges katonai beavatkozás kapcsán, miközben a teheráni rezsim brutálisan lép fel az országszerte zajló tüntetésekkel szemben. A német hatóságok arra figyelmeztetik a légitársaságokat, hogy kerüljék el az iráni légteret, a brit kormány pedig ideiglenesen bezáratta teheráni nagykövetségét a Politico értesülései szerint.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×