Infostart.hu
eur:
364.38
usd:
324.81
bux:
144484.17
2026. november 6. péntek Lénárd

Orgoványi takarék - Megismételt eljárást rendelt el a Kecskeméti Törvényszék

Megismételt eljárást rendelt el a Kecskeméti Törvényszék egy, az Orgovány és Vidéke Takarékszövetkezettel kapcsolatos eljárásban csütörtökön.

A törvényszék sajtóosztálya az MTI-hez pénteken eljuttatott közleményében azt írta: a vádirat szerint a másodrendű vádlott rokona 2010-ben 500 millió forintos kölcsönszerződést kötött egy takarékszövetkezettel. Biztosítékként jelzálogjogot jegyeztek be négy ingatlanra 700 millió forint erejéig, valamint - más ingóságok mellett - fedezetként egy 200 millió forint értékű borkészletet is megjelöltek. A kölcsönt a futamidő alatt csak részben törlesztették.

A hitelező 2012-ben 13 kölcsönkövetelését engedményezési szerződéssel átruházta az Orgovány és Vidéke Takarékszövetkezetre. Így került át - 38 millió forint ellenében - a másodrendű vádlott rokonának a hitele is, amelynek értékét akkor már csaknem 600 millió forintban jelölték meg.

A másodrendű vádlott 2013 nyarán az elsőrendű vádlottól segítséget kért a követelés árun aluli megszerzéséhez, aki ennek érdekében többször is tárgyalt a harmadrendű vádlottal, az Orgovány és Vidéke Takarékszövetkezet vezetőjével. Utóbbi végig tisztában volt azzal, hogy tárgyalópartnere a másodrendű vádlott érdekében jár el. A megállapodás értelmében a tartozást és kamatait végül 335 ezer euróért, akkori árfolyamon nagyjából 100 millió forintért vette meg egy kft., amelynek az elsőrendű vádlott közeli ismerőse volt az ügyvezetője. A másodrendű vádlott vállalta az ügylethez szükséges pénz kifizetését.

A Bács-Kiskun Megyei Főügyészség 2015 áprilisában kiadott közleménye szerint a vételáron túl az elsőrendű vádlott 135 ezer euró kenőpénzt ígért az orgoványi takarékszövetkezet vezetőjének, és ezt 2013 őszén közvetve, de át is adta neki. A jogtalan előnyért cserében ő a fedezetül szolgáló, zálogjoggal biztosított ingó- és ingatlanvagyonból a takarékszövetkezet követelését "nem kísérelte meg érvényesíteni, hanem a megállapodásnak megfelelően a követelést mélyen értéken alul értékesítette" - írták.

A Kecskeméti Járásbíróság tavaly június 12-én bizonyítottság hiányában első fokon felmentette a vádlottakat. A Kecskeméti Törvényszék csütörtökön ezt az ítéletet helyezte hatályon kívül, ezt azzal indokolva, hogy a járásbíróság "a titkos adatszerzés eredményét téves indokok alapján nem vette figyelembe, ami az ítéletét megalapozatlanná tette".

A másodfokú határozat ellen az ügyész, a vádlottak és a védők is fellebbeztek.

Címlapról ajánljuk
„Klubtörténelmi mérkőzés volt” – értékelések a milánói Ferencváros-diadal után
0-2 a San Siróban!

„Klubtörténelmi mérkőzés volt” – értékelések a milánói Ferencváros-diadal után

A gólok és gólpasszok szolgáltatóit is megszólaltatta a mérkőzést közvetítő televízió, mind úgy vélekedtek, hogy összességében megérdemelt sikert aratott az Európa-liga őszi szakaszában a Ferencváros az AC Milan legendás stadionjában, a San Siróban. Kiderült, a Milan videóelemzői sem voltak képesek lekövetni, mi zajlik a meccsen, nem tudták segíteni a kispadot abban, hogyan tudna a sokszoros sztárgárda fordítani.

Ügynökakták – Videót tett közzé Lezsák Sándor

Az MDF alapítójának hírbe hozatala miatt a levéltár és a miniszterelnök is bocsánatot kért korábban.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.06. péntek, 18:00
Balogh László
az ingatlan.com vezető gazdasági szakértője
Vérengzés volt az amerikai tőzsdéken

Vérengzés volt az amerikai tőzsdéken

Komoly eladási hullám söpört végig csütörtökön a világ technológiai részvénypiacain. Az ázsiai tőzsdék után az Egyesült Államokban is meredek esés bontakozott ki, a Nasdaq több mint 5 százalékot zuhant, a félelemindex pedig több mint 50 százalékot ugrott. Eközben Európában jóval visszafogottabbak a mozgások. A befektetőket elsősorban a mesterséges intelligenciához kapcsolódó beruházások megtérülése és a chipgyártók kilátásai aggasztják, a hangulatot pedig a Fed felől érkező szigorúbb kamatpolitikai üzenetek is rontják. Eközben az arany és az olaj ára is emelkedik, utóbbié ismét visszatért 100 dollár fölé.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×