Infostart.hu
eur:
362.56
usd:
322.22
bux:
147607.45
2026. november 5. csütörtök Imre
Nyitókép: Pixabay

Kis híján halálos autós üldözés Pest megyében

A Pest Megyei Főügyészség aljas indokból elkövetett emberölés bűntettének kísérlete miatt emelt vádat azzal a férfival szemben, aki kocsijával üldözte haragosát Gödöllőn. A hajsza közben a sértett járműve egy árokba sodródott, felborult, ő maga pedig életveszélyesen megsérült.

A bűnügy vádlottja és a sértett gödöllői férfi egymás rokonai.

Egy szerelmi háromszög miatt 2017 februárjában megromlott közöttük a kapcsolat.

Ettől kezdődően a vádlott telefonon és interneten gyakran megfenyegette a sértettet, és azt követelte tőle, hogy több millió forintot fizessen neki kártérítésként. Mivel a sértett nem fizetett, a vádlott többször megfenyegette, hogy megöli.

2017 szeptemberében a sértett Gödöllőn egy személygépkocsival közlekedve ügyeket intézett. Ugyanebben az időben a vádlott szintén autóval haladt a városban.

Amikor a vádlott észrevette a sértettet, üldözőbe vette.

A hajsza során mindkét jármű 90-100 km/h sebességgel haladt Gödöllő belterületén. A Szabadság úton a vádlott utolérte a sértett autóját.

A záróvonalon balra áthaladva a személygépkocsijával a sértett gépkocsija bal hátsó sarkának ütközött. A sértett járműve az ütközést követően megpördült, az út melletti árokba fordult, és a tetejére állt.

Az ütközés következtében a sértett kiesett az ülésből, eszméletét vesztette. Egy járókelő értesítette a mentőket és a rendőrséget. A sértett férfit a mentők életveszélyes állapotban szállították a kórházba, ahol életmentő műtétet végeztek el rajta.

A baleset után a vádlott továbbhajtott, nem győződött meg arról, hogy a haragosa megsérült-e. Egy házhoz ment, ahol az autója rendszámát leszerelték, majd elszökött.

A nyomozó hatóság elfogatóparancsot bocsátott ki vele szemben, azonban a férfi másnap jelentkezett a Pest Megyei Rendőr-főkapitányságon.

A Pest Megyei Főügyészség aljas indokból elkövetett emberölés bűntettének kísérletével vádolja a férfit - olvasható az ügyészségi honlapon.

Címlapról ajánljuk
Sorra reagálnak az ismert emberek az ügynökaktákban felbukkant nevükre

Sorra reagálnak az ismert emberek az ügynökaktákban felbukkant nevükre

Megnyílt a Nyitott Akták online adatbázisa, amelyben mintegy 60 ezer, az állambiztonsági nyilvántartásban szereplő 6-os karton vált hozzáférhetővé. A nyilvánosságra került dokumentumokban több ismert közéleti és kulturális szereplő neve is felbukkant. Van, aki határozottan tagadja a beszervezését, más vállalja a múltját, és olyan is akad, aki szerint a róla szóló adatok félrevezetők.
inforadio
ARÉNA
2026.11.05. csütörtök, 18:00
Sári Zsolt
a Társadalmi Kapcsolatokért és Kultúráért Felelős Minisztérium Közgyűjteményekért és Örökségvédelemért felelős államtitkára
Töretlen a forinterősödés, másfél hónapos csúcson a magyar fizetőeszköz

Töretlen a forinterősödés, másfél hónapos csúcson a magyar fizetőeszköz

Nagyot esett a dollár az amerikai félidős választások első eredményeire: a republikánusok súlyos vereség elé néznek, a demokraták pedig akár a Kongresszus mindkét házát megszerezhetik. A befektetők Donald Trump gazdaságpolitikai mozgásterének szűkülését árazzák, a dollár eladási hulláma pedig a forint árfolyamában is látványosan megjelent. Itthon eközben a vártnál kedvezőbb ipari adat érkezett, a szeptemberi termelés 8,2 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit. Estére másfél havi csúcsra erősödött a magyar fizetőeszköz.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×