Infostart.hu
eur:
364.43
usd:
324.79
bux:
144484.17
2026. november 6. péntek Lénárd
Kiégett személygépkocsik, miután frontálisan ütköztek a 81-es úton, Mezőörsnél 2019. március 10-én. Az üközés után az autók kigyulladtak, a balesetben hét ember, köztük két gyermek életét vesztette.
Nyitókép: Krizsán Csaba

Újabb fejlemények a hét áldozatot követelő mezőörsi baleset ügyében

A börtönviselt, súlyos testi sértés miatt eljárás alatt álló férfi jogosítvány nélkül vezetett, és okozta a vasárnapi balesetet.

A Kisalföld megtudta: jogosítványa sem volt P. Zoltánnak, aki a vizsgálatok jelen állása szerint a balesetet okozta Mezőörsnél, ahol vele együtt hét ember meghalt. A lap értesülését a rendőrség megerősítette.

A 29 éves férfi nem volt ismeretlen a nyomozó hatóság számára, 2013-ban jogerősen két év börtönre ítélték csoportos rablás miatt, 2014-ben szabadult. Másodszor kisebb ügyben került bíróság elé, a kötelező tartásdíjat nem fizette, ezért 2017-ben közérdekű munkára küldték.

A halála előtti utolsó ügyében nem akart kiköltözni az édesanyja által bérelt lakásból, és ezen összeszólalkoztak a tulajdonossal, akit a vita közben P. Zoltán többször megütött, majd az őket szétválasztani szándékozó édesanyját is fellökte és többször megrúgta. Mindkét áldozat nyolc napon túl gyógyuló, súlyos sérülést szenvedett, a rendőrök akkor elfogták P. Zoltánt, s ellene súlyos testi sértés elkövetésének megalapozott gyanúja miatt eljárás is indult. Mivel szabadlábon várta ügye folytatását, ezért az Opelt is használhatta.

A férfi autójával Kisbér felől Mezőörs irányába tartott, és egy másik gépkocsi előzésébe kezdett. Amikor visszatért a saját sávjába, elvesztette uralmát a járműve felett és áttért a szemközti sávba, ahol összeütközött egy szabályosan közlekedő személyautóval. A balesetben mindkét jármű kigyulladt, két nő, négy férfi és egy gyermek égett benn a roncsokban.

Címlapról ajánljuk
„Klubtörténelmi mérkőzés volt” – értékelések a milánói Ferencváros-diadal után
0-2 a San Siróban!

„Klubtörténelmi mérkőzés volt” – értékelések a milánói Ferencváros-diadal után

A gólok és gólpasszok szolgáltatóit is megszólaltatta a mérkőzést közvetítő televízió, mind úgy vélekedtek, hogy összességében megérdemelt sikert aratott az Európa-liga őszi szakaszában a Ferencváros az AC Milan legendás stadionjában, a San Siróban. Kiderült, a Milan videóelemzői sem voltak képesek lekövetni, mi zajlik a meccsen, nem tudták segíteni a kispadot abban, hogyan tudna a sokszoros sztárgárda fordítani.

Ügynökakták – Videót tett közzé Lezsák Sándor

Az MDF alapítójának hírbe hozatala miatt a levéltár és a miniszterelnök is bocsánatot kért korábban.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.06. péntek, 18:00
Balogh László
az ingatlan.com vezető gazdasági szakértője
Vérengzés volt az amerikai tőzsdéken

Vérengzés volt az amerikai tőzsdéken

Komoly eladási hullám söpört végig csütörtökön a világ technológiai részvénypiacain. Az ázsiai tőzsdék után az Egyesült Államokban is meredek esés bontakozott ki, a Nasdaq több mint 5 százalékot zuhant, a félelemindex pedig több mint 50 százalékot ugrott. Eközben Európában jóval visszafogottabbak a mozgások. A befektetőket elsősorban a mesterséges intelligenciához kapcsolódó beruházások megtérülése és a chipgyártók kilátásai aggasztják, a hangulatot pedig a Fed felől érkező szigorúbb kamatpolitikai üzenetek is rontják. Eközben az arany és az olaj ára is emelkedik, utóbbié ismét visszatért 100 dollár fölé.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×