Infostart.hu
eur:
364.63
usd:
325.97
bux:
0
2026. november 6. péntek Lénárd

Tragédiával végződött egy szóváltás Budapesten

Halált okozó testi sértés miatt emeltek vádat egy 49 éves férfi ellen.

A Fővárosi Főügyészség vádirata szerint a vádlott még 2017. november 20-án, a kora délutáni órákban a III. kerületi Miklós téren és környékén sétált a kutyáival, amikor felfigyelt a 62 éves, ittas állapotban lévő sértettre, aki az utcán vizelt.

A vádlott ezt szóvá tette a sértettnek, ami miatt rövid szóváltásba keveredtek egymással, majd a sértett elindult a Miklós tér irányába. Az azonos irányba tartó vádlott kissé lemaradva követte. A 62 éves férfi útközben hangosan és trágár módon szidalmazta a 49 éves férfit, aki felgyorsítva utolérte, és folytatták a korábbi szóváltásukat.

A vita hevében a vádlott egy alkalommal fejen ütötte a sértettet, aki hanyatt esett, beütötte a fejét, elveszítette az eszméletét. Kórházba szállították, ahol szakszerű ellátást kapott, azonban sérülése miatt 2018. elején elhunyt.

A Fővárosi Főügyészség a férfi ellen halált okozó testi sértés bűntette miatt nyújtott be vádiratot a Fővárosi Törvényszékre; a bűncselekményt a törvény kettőtől nyolc évig terjedő szabadságvesztéssel rendeli büntetni.

Közleményében a főügyészség felhívta a figyelmet arra, hogy a tipikus és sokak által egyszerű indulati cselekménynek tartott egyszeri ütés is könnyen végződhet tragédiával.

Címlapról ajánljuk

„Klubtörténelmi mérkőzés volt” – értékelések a milánói Ferencváros-diadal után

A gólok és gólpasszok szolgáltatóit is megszólaltatta a mérkőzést közvetítő televízió, mind úgy vélekedtek, hogy összességében megérdemelt sikert aratott az Európa-liga őszi szakaszában a Ferencváros az AC Milan legendás stadionjában, a San Siróban. Kiderült, a Milan videóelemzői sem voltak képesek lekövetni, mi zajlik a meccsen, nem tudták segíteni a kispadot abban, hogyan tudna a sokszoros sztárgárda fordítani.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.06. péntek, 18:00
Balogh László
az ingatlan.com vezető gazdasági szakértője
Kiterjesztené az űrbe a háborúkat Oroszország, ömölhetnek az amerikai fegyverek Ukrajnába – Háborús híreink pénteken

Kiterjesztené az űrbe a háborúkat Oroszország, ömölhetnek az amerikai fegyverek Ukrajnába – Háborús híreink pénteken

Támadást gyakorolhatott az az orosz katonai műhold, amely rendkívül közel manőverezett egy nyugati kereskedelmi űreszközhöz az alacsony Föld körüli pályán. A finn ICEYE vállalat által üzemeltetett műhold kormányzati és katonai megrendelőknek, köztük Ukrajnának is szolgáltat radarfelvételeket - írta meg a Reuters. Újraindulhatnak az Ukrajnának szánt amerikai fegyverszállítmányok, miután januártól az amerikai kongresszus mindkét házában többségbe kerülnek a Kijevet támogató demokrata döntéshozók - írta meg a Reuters. Cikkünk folyamatosan frissül az orosz-ukrán háború legfrissebb eseményeivel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×