Infostart.hu
eur:
363.67
usd:
326.68
bux:
143193.86
2026. november 6. péntek Lénárd
Nyitókép: ismeretlen

A börtönben is folytatódott az átverés

Egy a jogerős szabadságvesztését börtönben töltő 24 éves férfi ellen emelt vádat csalás vétsége miatt a Miskolci Járási és Nyomozó Ügyészség.

A férfi a nála lévő mobiltelefonról felhívott egy külföldi munkán tartózkodó férfit, és azt mondta neki, hogy az egyik mobilszolgáltató kisorsolta a telefonszámát, és ha három kérdésre felel, 100 ezer forintot nyerhet - áll a vádhatóság közleményében.

Miután a hívott fél a fiktív kérdéseket megválaszolta, a fogvatartott azt mondta neki, hogy sms-ben küldeni fog a telefonjára egy kódot, illetőleg megkérte, hogy menjen el egy bankautomatához. A hívott férfi ezt nem tudta teljesíteni, ezért az élettársa telefonszámát adta meg a fogvatartottnak. A vádlott a nőnek beszámolt a "nyereményről", azzal a megjegyzéssel, hogy csak úgy juthat hozzá a pénzhez, ha 15 ezer forinttal feltölt egy telefonszámot.

A nő a neki bediktált telefonszámokra 15-15 ezer forintot, összesen 75 ezer forintot töltött fel.

Az ügyészség a többszörös visszaesőnek minősülő vádlottal szemben fegyházfokozatban végrehajtandó szabadságvesztés büntetést és mellékbüntetésként közügyektől eltiltást indítványozott.

Címlapról ajánljuk
Sári Zsolt az ügynökaktákról: a hiteles adatokkal jobban megérthető, mi miért történt, mert a rendszer volt a fő bűnös

Sári Zsolt az ügynökaktákról: a hiteles adatokkal jobban megérthető, mi miért történt, mert a rendszer volt a fő bűnös

„Le akarjuk zárni a hallgatás korát, nem akarjuk, hogy tovább kísértsen az a múlt, ami lehetővé tette a zsarolhatóságot, lehetővé tette azt, hogy találgatások legyenek” – mondta az InfoRádió Aréna című műsorában az ügynökakták nyilvánosságáról Sári Zsolt, a Társadalmi Kapcsolatokért és Kultúráért Felelős Minisztérium Közgyűjteményekért és Örökségvédelemért felelős államtitkára. Beszélt arról is, hogy megbízhatóak a levéltári anyagok, illetve hogy segítik a családokat az esetleges traumák feldolgozásában.

„Azt írtak le, amit jónak láttak” – B. Tóth László az állambiztonsági múltjáról

„Az egész országban mindenki mindenkiről mindent jelentett. Voltak, akik ezen csak nevettek és komolytalannak tartották – mint én –, és persze voltak, akik ezt halál komolyan vették” – így reagált B. Tóth László az Indexnek a nemrég nyilvánosságra került 6-os kartonjára.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.06. péntek, 18:00
Balogh László
az ingatlan.com vezető gazdasági szakértője
Tisza-kormány: új részletek derülhetnek ki a kegyelmi botrányról, kőkemény változások jönnek

Tisza-kormány: új részletek derülhetnek ki a kegyelmi botrányról, kőkemény változások jönnek

Tovább zajlik az elszámoltatás, miközben a Tisza-kormány több területen is komoly változásokat készít elő. A fideszes Pócs Jánost azonnali hatállyal kitiltották a parlamentből, mert megzavarta az Országgyűlés munkáját. Szigorúbb szabályok jönnek a hulladékkoncesszióban és a MOHU működésében, emellett a kormány nagy biztosítási szabályozási csomagot is bejelentett, és véget vetne az Orbán-kabinet fizetős bevándorlási programjának. Kozármisleny visszavonta Matolcsy György díszpolgári címét, a volt jegybankelnök gyanúsítási listája pedig tovább bővülhet, ő azonban csak zárt ülésen hajlandó beszélni. A Médiatanács a reklámadó eltörlését kéri a parlamenttől, a kormány pedig tervet készített arra, hogyan pótolja a magyar talajból hiányzó, hét Balatonnyi vizet.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×