Infostart.hu
eur:
363.78
usd:
326.16
bux:
142824.75
2026. november 6. péntek Lénárd

Igazi nagyágyút állítanak bíróság elé

Vádat emeltek egy gyilkosságért elítélt, álnéven bujkáló drogkereskedő ellen. Most életfogytig tartó fegyházbüntetés kiszabását kérte rá az ügyészség.

A Bács-Kiskun Megyei Főügyészség jelentős mennyiségű kábítószerre elkövetett kábítószer-kereskedelem, lőfegyverrel visszaélés, lopás, közokirat-hamisítás és hamis magánokirat felhasználása miatt vádat emelt egy 45 éves százhalombattai férfivel szemben, aki

a minősített emberölés miatt korábban kiszabott jogerős fegyházbüntetése elől álnéven, hamis okmányokkal bujkálva mintegy három éven át kábítószer termesztésből és kereskedelemből biztosította a megélhetését.

A 45 éves férfi a vele szemben előre kitervelten elkövetett emberölés miatt jogerősen kiszabott 13 év fegyházbüntetés végrehajtása elől 2010 júliusában Spanyolországba menekült, 2012 végén azonban visszajött Magyarországra és hamis román személyi igazolvánnyal, valamint guineai vezetői engedéllyel román állampolgárként, de budapesti lakosként jelentkezett be az országos személy-nyilvántartási rendszerben - áll a vádhatóság közleményében.

2013-ban a férfi elhatározta, hogy mivel bujkálásra kényszerül, cannabis növények termesztésével és értékesítésével fogja biztosítani az anyagi jólétét. Az interneten szerezte be a kábítószer-alapanyagú növény magját, eleinte szabadtéren termesztette a növényeket, majd 2014 nyarától a termesztés helyszínét áttette a budapesti bérelt lakásába, ahol az egyik szobát külön erre a célra alakította ki. A növény többszöri szüreteléséből származó haszonból másfél éven belül Uszódon 1,4 millió forintért lakást vett. Ezután a férfi egy éven át ott nevelte magról a cannabis töveket, amelyeket maga klónozott, szüretelt, szárított és végül amelyből olajat, sőt kúpot is előállított. A termesztés és értékesítés hasznából a férfi Csávolyon 3,8 millió forintért ismét álnéven ingatlant vett, amelyben ezután 2016 októberéig folytatta a tevékenységét.

A csávolyi ingatlanban tartott házkutatás során kézi permetezőt, 27 db trafót, 12 db időzítő kapcsolót, 2 db szagelszívót, őrlőket, digitális mérlegeket, fecskendőket, 143 tő növényt, közel 6 kg növényi törmeléket, 1,3 kg gyantaszerű anyagot és barna színű folyadékot foglaltak le a nyomozók.

A férfi 3,5 év alatt több mint 1.400 tő cannabist termesztett, amely a jelentős mennyiség alsó határának 14-szerese.

A csávolyi ingatlanban ráadásul az árammérő berendezés megkerülésével vételezte a férfi a termesztéshez szükséges áramot és ezzel 834 ezer forint kárt okozott az áramszolgáltatónak.

A házkutatás során egy hangtompítós, öntöltő pisztolyt és 10 db lőszert is találtak nála, ami miatt szintén felelnie kell a férfinek. Miként azért is, mert őrizetbe vételekor hamis okmányokkal igazolta magát és a jegyzőkönyveket is hamis néven írta alá.

A büntetett előéletű, visszaesőnek minősülő vádlottat az ügyészség jelentős mennyiségű kábítószerre elkövetett kábítószer-kereskedelem, lőfegyverrel visszaélés, lopás, közokirat-hamisítás bűntettével és hamis magánokirat felhasználásának vétségével vádolja és vele szemben életfogytig tartó fegyházbüntetés kiszabását indítványozza. A férfi bűnösségéről a Kecskeméti Törvényszék fog dönteni.

Címlapról ajánljuk

„Azt írtak le, amit jónak láttak” – B. Tóth László az állambiztonsági múltjáról

„Az egész országban mindenki mindenkiről mindent jelentett. Voltak, akik ezen csak nevettek és komolytalannak tartották – mint én –, és persze voltak, akik ezt halál komolyan vették” – így reagált B. Tóth László az Indexnek a nemrég nyilvánosságra került 6-os kartonjára.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.06. péntek, 18:00
Balogh László
az ingatlan.com vezető gazdasági szakértője
Tisza-kormány: új részletek derülhetnek ki a kegyelmi botrányról, kőkemény változások jönnek

Tisza-kormány: új részletek derülhetnek ki a kegyelmi botrányról, kőkemény változások jönnek

Tovább zajlik az elszámoltatás, miközben a Tisza-kormány több területen is komoly változásokat készít elő. A fideszes Pócs Jánost azonnali hatállyal kitiltották a parlamentből, mert megzavarta az Országgyűlés munkáját. Szigorúbb szabályok jönnek a hulladékkoncesszióban és a MOHU működésében, emellett a kormány nagy biztosítási szabályozási csomagot is bejelentett, és véget vetne az Orbán-kabinet fizetős bevándorlási programjának. Kozármisleny visszavonta Matolcsy György díszpolgári címét, a volt jegybankelnök gyanúsítási listája pedig tovább bővülhet, ő azonban csak zárt ülésen hajlandó beszélni. A Médiatanács a reklámadó eltörlését kéri a parlamenttől, a kormány pedig tervet készített arra, hogyan pótolja a magyar talajból hiányzó, hét Balatonnyi vizet.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×