Infostart.hu
eur:
376.8
usd:
318.89
bux:
126534.75
2026. február 28. szombat Elemér

Vádat emeltek az évekig bujkáló drogkereskedő ellen

Vádat emeltek egy külföldi férfi ellen, aki 2010-ben mintegy 15 kilogramm heroint hozott be Magyarországra, majd elmenekült - közölte a Pest Megyei Főügyészség.

Szabó Ferenc főügyész azt írta, a vádlott 2010 májusában egy kamionnal Gyulánál lépett be Magyarországra. Szigetszentmiklósnál egy parkolóban közvetlenül a társai autója mellé állt, és - miközben egyikük a járművek körül sétált - átrakott két, heroint tartalmazó táskát.

A közlemény szerint a vádlott két társát a rendőrök Vasad külterületén ellenőrizték, és megtalálták náluk a kábítószert. Emiatt 2013-ban kábítószerrel visszaélés bűntette miatt szabadságvesztésre ítélték őket.

A harmadik gyanúsított azonban elmenekült, ezért elfogatóparancsot adtak ki ellene, de csak idén márciusban, Azerbajdzsánban fogták el.

A letartóztatásban lévő férfi ellen a megyei főügyészség kábítószer-kereskedelem bűntette miatt vádat emelt, és fegyházbüntetés kiszabását indítványozta.

Címlapról ajánljuk
Megvan az iráni ellencsapás terve: áttételesen ütne vissza Amerikára

Megvan az iráni ellencsapás terve: áttételesen ütne vissza Amerikára

Irán – a retorikában bizonyosan – nem várta tétlenül az amerikai-izraeli támadást. Arról, hogy mire számíthat az Egyesült Államok, ha a jövő hétre is betervezett tárgyalások ellenére megindítja ellene az akciót, többször utaltak a nyilvánosság előtt. Kérdés, hogy Teherán be tudja-e váltani fenyegetéseit. Összefoglaljuk, mit ígértek az irániak válaszul az amerikai támadásokra.

Orbán Viktor: ebben a vármegyében a cél nem a kétharmad, hanem a három harmad

Tizenegyedik állomására ért a kormánypártok háborúellenes gyűléssorozata, ezúttal Esztergomban gyűltek össze a DPK-sok. A miniszterelnök ismét beszédet mondott és kérdésekre válaszolt. Beszámolt arról is, hogyan tervezik megtörni Ukrajna olajblokádját, mennyi idő kellene a százhalombattai finomító más olajra való átállításához. Beszámolt arról is, hogy kiépült a magyar drónvédelmi rendszer.
inforadio
ARÉNA
2026.03.01. vasárnap, 18:00
Kis-Benedek József
biztonságpolitikai szakértő
Megindult Irán megtorlása: több országot ért támadás, lángba borult a Közel-Kelet - Percről percre tudósításunk az iráni háborúról

Megindult Irán megtorlása: több országot ért támadás, lángba borult a Közel-Kelet - Percről percre tudósításunk az iráni háborúról

Ma reggel Izrael bejelentette: megelőző csapást indítottak Irán ellen. A katonai művelet az Egyesült Államokkal közösen történik, katonai célpontok mellett az iráni vezetőket is támadják. Teherán környékén több robbanásról is jöttek felvételek - helyi források szerint Izrael több napon át húzódó harcokkal számol. Donald Trump elnök bejelentést tett: a cél az atomprogram és a ballisztikus rakéták leszerelése, valamint az iráni iszlamista rezsim megbuktatása. Irán ellencsapást indított - az izraeli légvédelem dolgozik, közben arról jönnek hírek, hogy Bahreint, Katart, Kuvaitot, Irakot, Szaúd-Arabáit és az Emírségeket is támadás érte. Cikkünk folyamatosan frissül az Irán elleni katonai művelet fejleményeivel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×