Infostart.hu
eur:
379.45
usd:
321.95
bux:
125648.54
2026. február 24. kedd Mátyás
Nyitókép: Pixabay.com

Soros György postaládája: csőbomba volt benne

Csőbomba volt a Soros György házánál talált robbanószerkezet - jelentette kedden a bedfordi rendőrség. 

A hatóság azt is közölte, hogy a csőbomba ugyan a milliárdos befektető postaládájában volt, de szinte bizonyos, hogy nem postán érkezett, hanem

valaki személyesen helyezte el

a Bedfordhoz közel található Katonah településen lévő ház kapuja előtti ládában. A település New York városától mintegy 80 kilométernyire északra fekszik.

A robbanószerkezetet hétfőn találta meg a ház egyik alkalmazottja. Kinyitotta a csomagot és azonnal beazonosította, hogy robbanószerkezet van benne, kivitte a csomagot a közeli erdős részhez és azonnal kihívta a rendőrséget. A szerkezetet utászok robbantották fel.

A rendőrség mellett a nyomozásban részt vesz a Szövetségi Nyomozó Iroda (FBI) is. Az FBI nem nyilatkozik az ügyben, nevük elhallgatását kérő rendőrségi alkalmazottak azonban arról tájékoztatták a New York Times című lapot, hogy terrorcselekményként kezelik az ügyet. A nyomozók kifaggatták a helyi posta alkalmazottait is, így derült ki, hogy a napokban nem szállítottak csomagot a Soros-villába. Kedden még tartott a ház előtti biztonsági kamerák felvételeinek átvizsgálása. A házat rendőrök őrzik.

A New York-i rendőrség közölte: terrorelhárító szakembereket küldtek a városban minden olyan helyre, amely valamiképpen kapcsolódik Soroshoz.

A csomag megtalálásakor Soros György nem volt a házban.

A Nyílt Társadalom Alapítványok szóvivője, Laura Silber kedden nem kívánta nyilvánosságra hozni azt, hogy Soros jelenleg hol tartózkodik.

Közleményében Silber "az Egyesült Államokban és a világ sok más országában a politikát uraló, és a szélsőségességet és erőszakot tápláló gyűlöletes retorikát" okolta a történtekért. "A félelem, a hamis hírek és az erősödő tekintélyelvűség légkörében a halálos fenyegetésekhez elég a saját nézetek hangoztatása is" - hangoztatta a dokumentumban a szóvivő.

Címlapról ajánljuk

Kaiser Ferenc: ukrán függőség Európától, orosz függőség Kínától

A háború még akár évekig eltarthat – mondja Kaiser Ferenc, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem egyetemi docense, aki az ukrajnai háború közelgő negyedik évfordulója apropóján elmondta, a négy év Oroszország szempontjából nem hozott hasznot, a támadó fél nem sok mindent ért el abból, amit eltervezhetett, bizonyos területeket megszerzett, de talán erre nem akart négy évet elpazarolni. Oroszország embervesztesége milliós, Ukrajnáé sok százezres lehet. Nagyjából tiszta az is, mi áll a tűzszünet, így a béke útjában.
inforadio
ARÉNA
2026.02.24. kedd, 18:00
Bendarzsevszkij Anton
az Oeconomus Gazdaságkutató Alapítvány igazgatója, a posztszovjet térség szakértője
Negyvennél is több újdonsággal és párhuzamos technológiákkal fordul rá a következő évekre a Mercedes

Negyvennél is több újdonsággal és párhuzamos technológiákkal fordul rá a következő évekre a Mercedes

A márka fennállásának 140. évfordulóját ünneplő Mercedes-Benz történetének egyik legintenzívebb időszakára készül, amelynek keretében 2027-ig több mint negyven újdonsággal frissíti radikálisan a modellpalettáját. A stabil pénzügyi háttérre és a növekvő árbevételre támaszkodva a gyártó tudatosan párhuzamos hajtáslánc-stratégiát követ, így az elektrifikáció mellett a belső égésű motorok fejlesztése is hangsúlyos marad, hogy a vásárlók valós igényeik szerint választhassanak technológiát. A magyar ipar szempontjából is kiemelt jelentőségű termékoffenzíva részeként érkezik a Kecskemétben készülő elektromos GLB, valamint a technológiai megújulást jelképező, több ezer új alkatrésszel frissített S-osztály is. A márka nemcsak a prémium szegmensben elért kiemelkedő piaci részesedését kívánja megőrizni, hanem a globális eladások kétmillió darabos szintjének stabil visszaépítését is célozza.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×